Adventi ebédosztások Baján

Balkanyar 2021. december 4. 12:48 2021. dec. 4. 12:48

Új helyszínen, de a megszokott feltételek mellett jelentkezhetnek meleg ebédért mindazok a bajaiak, akik számára a téli időszakban nagyon fontos a segítség. Idén a Cselekvő Fiatalokért Egyesület szervezi a hagyományos adventi ételosztást.

A járványhelyzet beállta óta a helyszínen nem lehet fogyasztani, az igénylők azonban szakszerűen csomagolva vihetik magukkal az ebédet minden szerdán 11 és 13 óra között, a bajai Tóth Kálmán téren található ciszterci rendház előterében kialakított kínálótérről. A projekt koordinátora és lelke idén is dr. Zöld Lászlóné önkormányzati képviselő, aki mellé ezúttal is felsorakoztak a felajánlók.

– Nagyon fontosnak tartom, hogy a jótékonysági akciónkba idén sikerült bevonni a fiatalokat, akik nemcsak a szervezési hátteret látják el, de tevőlegesen is segítenek. Bár eleinte némi megdöbbenéssel szembesültek a rászorulók tömegével, igen hamar igazodtak a helyzethez. Köszönet Medveczky Bertalannak, a ciszterci rendház gondonkának is, aki biztosítja a helyszínt és maga is sokat segít – mondta el a baja.hu-nak dr. Zöld Lászlóné a minap, az idei második melegétel-osztáson. - Ez alkalommal gazdagon készített gulyás főtt az Elizabeth Hotel konyháján, az Axiál Kft. felajánlásának köszönhetően. A cég képviselői maguk is részt vettek az étel adagolásában, kiosztásában, segítve a Szent Antal plébánia Karitász csoportjának munkáját.

Alkalmanként kétszáz adag meleg étel készül el, ebből 72 adagot küldenek ki a külterületeken élők számára, a többi elfogy a helyszínen.

Dr. Zöld Lászlóné azt is elmondta: a szeretet ünnepének küszöbén igen gazdag lesz idén a kínálatunk!

- Új adományozónk, Rózsahegyi Zsoltné és családja töltött káposztát, mákos kalácsot, narancsot és szaloncukrot ajánlott fel. Nagyon hálás vagyok nekik, mert az utóbbi évek karácsonyán csak egytál ételt tudtunk osztani, idén azonban több támogatónk is jelezte, hogy ezt szívesen kiegészíti édességgel, gyümölccsel, gondolva a gyermekekre is. A karácsonyra szánt csomagokat december 20-án és 22-én osztjuk ki – ismertette a szervező. (Sándor Boglárka)