Az új könyv, a művész és a miskeiek
Terítéken volt ismét a 120 éve született miskei Tóth Menyhért alkotóművészi munkássága. Az emlékév újabb rendezvényén, a Miskei Könyvtárban Sümegi György művészettörténész tartott színes, érdekességekben bővelkedő előadást a község nagy alkotója, a Kossuth–díjjal elismert Tóth Menyhért festőművészi munkásságáról a napokban. Az esemény alkalom volt arra is, hogy az országos hírű szakember Tóth Menyhért Levelek, vallomások című, a mesterről írt második könyvét bemutassa és a termet megtöltő közönség tagjainak dedikálja.
Dr. Serfőző Csaba polgármester a nagyszámú közönség mellett, Sümegi Györgyöt és a kíséretében érkező Kollarics Gábort, a kiskunhalasi Thorma János Múzeum művészettörténészét, muzeológusát köszöntötte. Sümegi György munkásságának, tudományos tevékenységének bemutatása után a településvezető emlékeztetett: idén ez a negyedik, de vélhetően nem az utolsó rendezvény a Tóth Menyhért emlékév keretében. A polgármester köszönetét fejezte ki mindazoknak - köztük számos kalocsai alkotónak -, akik fontosnak tartották, hogy ismereteiket újabb adalékokkal gyarapítsák Tóth Menyhért életéről és munkásságáról.
A folytatásban aztán kiderült, hogy nincs attól hitelesebb értékelés, visszatekintés, mint amikor valaki nem csak a tanult, jelesül a művészettörténész szakmáját gyakorolva ír könyvet, tart előadást egy 120 éve született nagy alkotóról, hanem személyesen is ismerte, számos emlék, történet köti hozzá.
Ez utóbbi körbe tartozik a Tóth Menyhért személyét, emlékét elsőként megidéző Molnár Károly miskei lakos is, aki a művészhez és feleségéhez kötődő gyermekkori élményeit osztotta meg a hallgatósággal. A visszaemlékezésből egyebek mellett kiderült, hogy a gyermektelen házaspár segítésére Kiss Zoltán, a miskei iskola egykori tanára két fiút és két lányt kért fel, köztük Molnár Károlyt. A feladatuk az volt, hogy a Tóth házaspárnak segítsenek a házkörüli munkában. A falu utolsó házsorában, az egykori Rákóczi soron élő „Menyus bácsi” megmutatta a festményeit és rajzait a gyerekeknek, és miközben rajzolt, arról mesélt, miért lila a tehén, miért zöld a ló a festményein. A művészi elvonatkoztatásról semmit nem tudó gyerekek számára mindez persze érthetetlen volt.
A személyes hangvételű élményleírásból az is kiderült, hogy Tóth Menyhért nagyon szerette az állatokat, de mindenekelőtt a fekete színű, Bodri névre hallgató puliját. Az ebet a művész a Gyere Bodri kutyám című nóta elejével csalogatott, amire a kutya az énekhanghoz hasonló vonyítással válaszolt.
A személyes élményeket követően Sümegi György művészettörténész kivetítőn megjelenített képekkel illusztrált előadásából nagyon sok olyan információ hangzott el, ami még a helyben élők számára is újdonságnak számított a község egykori lakójáról.
Mint az elmondottakból kiviláglott, az 1904. január 2-án Szeged-Mórahalmon született, 1980. január 11-én Budapesten elhunyt művész életének nagyobbik részében Miskén élt és alkotott.
Elhangzott: Tóth Menyhért gyenge fizikumú gyerek volt, akire az édesanyja nagy hatással bírt. Kalocsán még fiatal korában kitanulta a szobafestő-mázoló szakmát. A Foktői templom téli festésekor úgy megfagyott az egyik lába, hogy le kellett amputálni. Ennek ellenére szeretetet árasztó, megbocsájtó fajta ember volt, akitől a művészi féltékenység is messze állt.
Segítői közé tartozott dr. Józsa Jenő, Miske egykori háziorvosa, de a falu plébánosaival, a mindenkori kalocsai érsekekkel is jó kapcsolatot ápolt. Sokáig nappal mezőgazdasági munkával kereste a kenyerét, éjszaka prdig festett, rajzolt.
A falu különös lakójára számos nevet ragasztottak, így Panyóként, Menyóként, Perkászként becézték. Talán kevésbé ismert életrajzi adat, hogy 1945 után művészeti szabadiskolát alapított Kalocsán, de rajzszakkört is vezetett és reprodukciós kiállítást tartott. Sokat festett, rajzolt a Vajas-parton, amputált lába miatt művégtaggal hajtott kerékpáron járta a környéket, hogy növendékeket gyűjtsön. Kalocsa mellett Homokmégyhez, Drágszélhez is kötődött. Mindemellett a helyi zenekarban harmonikán játszott.
A számos, az egyént, a művészt bemutató életrajzi adat mellett az is kiderült, hogy honnan ered Tóth Menyhért fehér szín melletti elkötelezettsége, ami Vaszary János mesteréhez vezethető vissza.
Azonban pályája elején feketére, majd később fehérre festett piktúráinak egyediségét, értékét, jelentőségét csak halála után ismerte fel közvetlen környezete és a szakma egyaránt. Sümegi György könyve elsőként térképezi fel életművét, méghozzá rendhagyó formában: a hagyatékban maradt, közel százötven, családjával, pálya- és kortársaival váltott levelén, illetve velük vagy a művésszel készített interjúkon keresztül.
A dokumentumokból nemcsak a mindennapi megélhetésért alázattal küzdő, nélkülözésre kényszerülő, mégis a világot és embertársait csodálattal szemlélő alkotó képe bontakozik ki, de megismerhetjük Tóth Menyhért művészetről, szépségről, Istenről vallott nézeteit is.
Az is elhangzott: a Képzőművészeti Főiskolát végzett Tóth Menyhértet már életében nem csak a művészi elvonatkoztatás nagy mestereként ismerték. Különös beszédmódja, egymásba folyó mondatai, monológjai áradatát szinte nem lehetett megakasztani, nem lehetett beleszólni. Ezért aztán sokat nem is bírták kivárni az előadásai végét, míg mások éppen ezért szerették.
Sümegi György szerint Tóth Menyhért egyik nagy erénye, hogy következetesen kitartott kialakított stílusa mellett, amit sajnos már csak halála után 10 évvel, posztomusz ismertek el Kossuth-díjjal.
Akár a nagy ívű előadás, egyben könyvbemutató kulcsmondatának is tekinthetjük, amivel Sümegi György, a Tóth Menyhért Lelkek, vallomások című könyv szerzője a mondanivalóját zárta:
„Még sok-sok olyan adósság van Tóth Menyhérttel szemben, amit az utókornak kell rendezni a művész még nagyobb ismertsége és elismerése érdekében.” (Forrás: kalohirek.hu)
