Cigány élet Kalocsán

Balkanyar 2021. szeptember 14. 09:58 2021. szept. 14. 09:58

Közel száz évvel ezelőtt élt közösségek képeiből állított össze kiállítást Kalocsán, a helyi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat (CNÖ), az „Értékeink mentén” című program támogatásával

A roma közösségi házban múlt héten nyílt tárlat az elődök népviseletét, szokásait, szociális helyzetét mutatja be. A kis gyűjtemény csak a kezdet, hiszen az önkormányzat vezetősége ezek hatására döntött úgy, hogy archívumot épít és digitalizál a korabeli fotókból.

– A mai gyerekek már távol állnak attól, ahogy az őseik éltek; ezért szeretnénk minél több képet összegyűjteni, amin látható a ruházatuk, életmódjuk, gyakran a szenvedéseik is – mutatott rá a CNÖ elnöke, Sztojka István, aki elmondta, hogy a fekete-fehér fotók szereplői jórészt már nem élnek, viszont leszármazottaik Kalocsa utcáit járják. – Vannak itt fotók régiségkereskedő apám gyűjteményéből is. Ő rengeteget mesélt ezekről az emberekről, és ezt szeretném továbbadni – fogalmazott a baon.hu-nak.

A Cigány élet című kiállítás anyagát két szekcióra osztották. A közösségi tér egyik falán kalocsai etnofotók láthatók, az 1920-as, 1930-as, illetve 50-60-as évekből. Ezek egy része a temetések előtti órák eseményeit idézi fel. Otthon felravatalozott halottal és féltve őrzött ünneplős népviseletbe öltözött gyászolókkal, míg néhány másik vidám családi eseményeken készült.

A terem átellenes oldalán már egy elszigetelten élt keceli közösség mindennapjai láthatók a 70-80-as évekből. Ezeket a Kovács László festő- és fotóművész hagyatékából származó képeket a Viski Károly Múzeum adta kölcsön. A CNÖ vezetője kiemelte: e tanyavilág lakóival még ők is nehezen teremtenek kapcsolatot, hiszen évtizedek egymás közötti előítéleteit kell hozzá áthidalni, és ennek nyomai a mai napig nehézkessé teszik a kommunikációt. A fotókiállítás e hét végéig látható a Roma Közösségi Házban.