Érthető királyi keserűség

Balkanyar 2021. október 15. 13:09 2021. okt. 15. 13:09

Az idősebb olvasóink talán még emlékeznek a klasszikus kabátlopási példabeszédre. Amikor valakitől elorozzák kedves ruhadarabját, ami ellen ágál, ami miatt tiltakozik, de amikor később felvetődik a neve, azt kérdezgetik: nem ő az, aki valemilyen kabátlopási ügybe keveredett? És már nem azzal foglalkozik senki, hogy ki az elkövető vagy ki az áldozat. - Ez a régi szisztéma sajnos máig beválhat, a politika színterein különösen, ahol ömlenek ránk a hírek, mint az őszi eső. Ezért teljesen érthető a kecskeméti előválasztás egyik jelöltjének, Király József városi képviselőnek a Facebook-bejegyzéséből érződő keserűsége, amit az alábbiakban olvashatnak:

„Az előválasztás során számtalan, korábban nem tapasztalt helyzetben találtam magam. Erős meggyőződéssel és tenni akarással, a programom és elképzeléseim megismertetésével indultam a megmérettetésnek. Aztán ledobták rám a politikai kommunikáció atombombáját…

Azt hiszem, nem volt olyan ember, aki ne találkozott volna a hírrel, hiszen még az országos médiában is megjelent. Majd október 10-én az Előválasztási Bizottság meghozta döntését. Mondhatjuk, hogy ez már senkit sem érdekel, hiszen sem a helyi vagy az országos médiában(kettő kivételével), sem képviselőtársam Facebook posztjai között nem került említésre.

Azon kívül, hogy milyen hatással volt ez az előválasztásra, talán még érdekesebb maga a jelenség. Hiszen ez egyáltalán nem egyedi, sokszor tapasztalhattuk az utóbbi években, a Fidesz is előszeretettel használ hasonló módszereket. Van aki lejáratásnak, mások karaktergyilkosságnak hívják ezt a jelenséget. Bárhogy is nevezzük, a lényeg ugyanaz. És azt hiszem, hogy ez is egyike azoknak a dolgoknak, amelyek miatt annyian érezzük az új rendszerváltás szükségességét, és amiért én is megmérettem magam az előválasztáson. A demokratikus ellenzék célja közös, és nem engedhetjük, hogy ezek az általunk is elítélt módszerek az ellenzéken belül is használatossá váljanak.

Visszatérve az Előválasztási Bizottság döntésére, örömmel és némi megnyugvással tájékoztatom Önöket, hogy a bizottság elutasította képviselőtársam beadványát. Az indoklás szerint “a becsatolt bizonyítékok meghallgatása és tájékozódás után nem látta egyértelműen bizonyítva azt, hogy a szavazatvásárlás megtörtént, illetve hogy ez a bepanaszolt jelölt kérésére vagy tudtával történt volna, így bizonyítottság hiányában a beadvány ezen részét elutasította”.

Hogy miért csak némi megnyugvással tölt el ez a döntés?

Ha valaki ezután rákeres az interneten a nevemre, ott most már örökre megtalálhatóak lesznek a szavazatvásárlásról szóló valótlan cikkek. Vannak és lesznek olyan emberek, akiknek a nevem hallatán ez fog először eszébe jutni. És még lehetne sorolni…

Fura dolog ez a politika! Több évtizedes, kemény és becsületes munkát lehet néhány perc alatt megsemmisíteni. - Bár a politikai kommunikáció atombombáját ledobták rám, én túlélőként továbbra is az Önök érdekeiért dolgozom! Meggyőződésem és elhivatottságom mit sem változott, sőt további megerősítést nyert.

Köszönöm az értem tett kiállást! Önöknek, csapatomnak és politikai közösségemnek pedig a bizalmat!”