Fricz Botond emelt fővel snowboardozhat tovább
Fricz Botond az első magyar snowboardos lehetett volna az olimpiai játékokon. Az elmúlt két éve csak erről szólt, de a csillagok állása ezúttal más utat írt elő számára.
Nem volt könnyű helyzetben, hiszen mindössze néhány világkupa-verseny állt a rendelkezésére, hogy kiharcolja az indulás jogát. De bírta a nyomást, higgadt csúszással egymás után hozta az ígéretes helyezéseket. Az olimpiai kvalifikáció hajrájában aztán, amikor élete formájában versenyzett, elkapta a koronavírust.
Miközben az ellenfelek, barátok újévkor Calgaryban, egy héttel később pedig Mammoth Mountainen gyűjtötték a világkupa-pontokat, Boti otthon lábadozott. A Covid miatt két versenye kiesett, így minden reménye elszállt, hogy ott lehessen Pekingben.
Az utolsó kvalifikációs versenyen ennek ellenére elindult. A snowboardozás öröméért. A szurkolókért. A lelki békéjéért. Mert a snowboardozás egy olyan életérzés, ami messze túlmutat egy olimpiai szereplésen.
Boti az elmúlt évben nagyon magas szintre fejlesztetett a trükkjeit. Lassan bekötött szemmel is ugorja az etalonnak számító tripla szaltót (triple cork 1440), már csak 180 fokra van a biztos döntőt jelentő ugrásoktól. Korlát trükkjei pedig már régen a legjobbak közé emelik őt.
A Laax Open selejtezőjében nem a legnehezebb trükkjeivel szállt versenybe, mert nem a verseny volt a lényeg. Így is a tiszteletre méltó 31. helyen zárt. Közösségi oldalára feltöltötte a menetről a videót (sajnos, közvetítés híján ennél jobb minőség nem áll rendelkezésünkre), és így foglalta össze érzéseit:
„Ezt a menetet nem az olimpiáért, hanem a lelkemért csináltam. Miután a Covid miatt két hétig otthon ültem, és talán eddigi életem legfontosabb versenyeiről maradtam le, nem maradt esélyem kijutni Pekingbe. Szomorú és összetört voltam, hogy nem kaptam meg a lehetőséget sem, hogy kvalifikáljak. Mégis elmentem Laaxba, hogy jól érezzem magam, csússzak a cimbikkel, helyrebillenjek fejben.
Rájöttem, hogy megváltozott az, ahogyan a snowboardozásra tekintek. Az előző két szezonom csak az olimpiai kvalifikációról szólt, tele örömmel, stresszel, sérülésekkel és sikerekkel, de közben majdnem megfeledkeztem róla, hogy a snowboardozás sokkal több ennél. A szenvedélyről szól, és a szeretetről, amit kapsz és adsz a barátaidnak.
Nagyon sokat tanultam az életről ez alatt az idő alatt, és mindenkinek hálás vagyok, aki segített eljutni ilyen messzire, felvidított a nehezebb napjaimon vagy csak együtt csúszott velem. Külön köszönet a Kirks Campnek, akik végig mellettem álltak, együtt hajszoltuk az álmot.
Ezek nem a legjobb trükkjeim és nem a legjobb eredményem, de ebben a menetben megmutattam, hogy ki vagyok, vagy ki szeretnék lenni valójában. Szuper volt a pályát a saját ízlésem szerint használni, fantasztikus volt látni a barátaimat, ahogy kvalifikálják magukat az olimpiára és beteljesítik álmaikat, és király volt velük csapatni. Imádlak benneteket!”
