Gazdaságot élénkítő új híd Kalocsán

Balkanyar 2021. június 19. 10:11 2021. jún. 19. 10:11

A Kalocsa-Paks Duna-híd próbacölöpeinek próbaterheléses eljárása mutatott rá először: a kalocsai és környékbeli vállalkozások azon törekvése, hogy részt vegyenek az átkelő fizikai megvalósításában, immár karnyújtásnyira került tőlük.

Nyúl Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházási igazgatója a híd alapkőletétele alkalmából mondott beszédében a napokban rámutatott, milyen monumentális mennyiségű betonra, acélszerkezetre van szükség ahhoz, hogy a Duna magyarországi szakaszán épülő 20. híd 2024. májusáig megvalósuljon.

A szerződés szerint az átkelőnek 2024 nyarára kell elkészülnie. Optimista megközelítések szerint, ha a folyó vízállása megengedi, akár hamarabb is elkészülhet az új híd, és a rávezető utak is, amelyek egy része szintén a megvalósítás szakaszáéba lépett.

Amint azt Nyúl Zoltán ismertette: az átkelő hossza 950 méter, tíz támasszal, kétszer egy sávval készül. A bal és jobb oldali hullámtéri hidak háromnyílásúak, acél szekrénytartós gerendahidak, vasbeton pályalemezzel. A két középső támasznál a hídszerkezettől 21 méteres vasbeton pilonok készülnek. A szélessége 19 és 26 méter között váltakozik, két oldalán kétirányú kerékpárutat alakítanak ki. A hídépítéshez 22 kilométer útépítés is kapcsolódik.

A beruházási vezérigazgató az utakról szólva kifejtette: a projekt keretében az 512-es főút Kalocsa és Dunaszentgyörgy között tizenegy kilométer hosszú, új szakasza az 51-es főutat köti össze a 6-os főúttal és az M6-os autópályával. Körforgalom épül a Paksot Gerjennel összekötő, 5124 jelzésű út keresztezésénél, a Dunaszentgyörgyöt Faddon át Tolnával összekötő 5112 jelzésű út keresztezésénél, illetve a 6-os főút Paks és Szekszárd közötti szakaszánál.
Az 512-es főutat keresztező, Paksot Gerjennel összekötő, 5124 jelzésű út tizenegy kilométer hosszúságú lesz, a kezdő csomópontot elhagyva a meglévő földút vonalvezetését követi, majd ráfordul az atomerőmű déli bejáró útjához vezető szakaszra.

- A készülő hídnak hatalmas az anyag szükséglete. 32 ezer köbméter betont használnak fel, az acélszerkezetek össztömege eléri a hatezerötszáz tonnát. A kivitelezést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásaként a Duna Aszfalt Zrt. végzi - mutatott rá a szakember.

Mint megtudtuk, a Duna bal partján ilyen méretű és mennyiségű acélszerkezet gyártására vélhetően két cég, a kalocsai Budamobil Cargo és a keceli Pintér Művek képes, Kalocsán pedig két olyan betonkeverő üzem is működik, amelyek közül az egyik – amelyik a próbacölöpözéshez szükséges betont legyártotta - már bizonyítottan képes az ilyen jellegű megrendelés teljesítésére.
Dr. Filvig Géza, Kalocsa város polgármestere az ünnepélyes alapkőletételen a Kalocsa TV-nek, a Tolnatáj TV-nek, a KALOhíreknek adott interjúban kitért arra, hogy Kalocsán olyan minősített és bizonyítottan jól teljesítő cégek működnek, amelyek helyzetbe hozása mind a híd, mind a Paks II. megvalósítása során egybe esik az önkormányzat céljaival, azaz hogy a helyi vállalkozások minél többet profitálhassanak a helyi adóbevételek szempontjából sem közömbös két nagy beruházásból. Ennek tükrében az önkormányzat minden lehetséges támogatást megad ezeknek a vállalkozásoknak, hogy megrendelésekhez jussanak, és hogy helyzetbe kerüljenek.

Font Sándor országgyűlési képviselő az alapkőletétel alkalmával elmondta: - A Duna bal partján lévő települések esetében prioritás, hogy a helyi gazdaság szereplőit minél szélesebb körben vonják be mind a Duna-híd, mind a Paks II. projekt megvalósításába. Ezt szolgálták egyebek mellett az előzetes felmérések, a speciális minősítések megszerzése, a szakképzés, az egyetemi oktatás ezen kihívásokhoz történő igazítása. Ezen célok már vagy megvalósultak, vagy megvalósulásuk folyamatban van.