Kiskőrösi alapkőletétel

Balkanyar 2022. január 13. 07:23 2022. jan. 13. 07:23

Ünnepélyes keretek között rakták le a Kiskőrösi Wattay Technikum és Kollégium épülő sportcsarnokának alapkövét tegnap (szerdán) délelőtt, amelybe egy időkapszulát is elhelyeztek. A közel 900 millió forintból megvalósuló sportberuházás az iskolai foglalkozások mellett a város egyik új rendezvényhelyszíne is lesz és várhatóan idén szeptemberre készül el – hangzott el az ünnepségen.

Az új sportcsarnok a meglévő iskola és a kollégium épülete között épül meg egy 20x40 méteres szabvány kézilabdapálya és a hozzá funkcionálisan kapcsolódó kiszolgáló helységek kapnak benne helyet két szinten. A tornacsarnok tervezett nettó alapterülete 1779 négyzetméter lesz – a baon.hu híradása szerint.

– Ennek az iskolának gyakorlatilag a megépülése óta nincs megfelelő tornaterme – hangoztatta ünnepi köszöntőjében Franczia László, a Kiskőrösi Wattay Technikum és Kollégium igazgatója, aki, mint elmondta, régóta szívügyének tekintette az új sportcsarnok építését. Egy évtizedes igazgatói munkája legfontosabb eseményének nevezte a sportlétesítmény megvalósulását.

– Harminchárom évvel ezelőtt műszaki tanárként jöttem ebbe az intézménybe és akkor is megtapasztaltam azt az áldatlan helyzetet, amit az elődeim sokszor megpróbáltak sokféleképpen orvosolni. Még egy kiselejtezett vasúti kocsi is volt az udvaron, ami öltözőként szolgált – emlékezett vissza az intézmény vezetője, aki elmondta, hogy az elmúlt évtizedek alatt sok ígéret volt, sokszor készítettek terveket, rajzokat, de egyik sem jutott el odáig, hogy megépüljön a sportcsarnok.

Papp Gyula, a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum (melynek tagintézménye a kiskőrösi technikum) főigazgatója köszönetet mondott a helyi önkormányzatnak, hogy ingyen telket biztosított az új sportcsarnoknak, amely reményei szerint a sportutánpótlás-nevelés egyik fontos helyszíne lesz, valamint a város rendezvényeinek is helyszínt biztosít majd.

– Kiskőrös életében az új sportcsarnok létrejötte egy újabb óriási lépés lesz – erről már Domonyi László polgármester beszélt, aki elmondása szerint korábban aggódott a technikumuk szakképző centrumba való integrálása miatt, azonban az elmúlt időszak bizonyította, hogy az aggodalma felesleges volt, hisz a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum vezetősége számára minden hozzá tartozó iskola fontos.

Major József, a kivitelező HUN-BAU Holding Kft. ügyvezetője a kivitelezés menetéről elmondta, hogy az alapkőletétel után az építési napló megnyitásával azonnal elkezdődik a kivitelezés. A határidő ez év szeptember vége lesz, ha nem történik valamilyen rendkívüli esemény.

Az alapkőben elhelyezett időkapszula tartalmazza a sportcsarnok lézer gravírozott látványtervét, a kiviteli tervdokumentációt, wattays tárgyakat, egy 2022-es naptárt, szalagavatós és ballagási emlékeket, a jelenlegi alkalmazottak és az összes osztály fényképét és névsorát. Továbbá a helyi és megyei sajtókiadványokat, a 16. Toyota Szaki Kupán első helyezésért kapott serleget, egy, a mai korunk elengedhetetlen kellékét, egy wattays arcmaszkot, a jelenleg használatban lévő fém váltópénzeket és az alapkőletétel forgatókönyvét. (A mellékelt felvételen az épülő sportcsarnok látványterve látható!)