Ráfordult a Fideszre legerősebb megyéje

Balkanyar 2021. augusztus 24. 10:17 2021. aug. 24. 10:17

Az ellenzéki előválasztáson indulni akaró jelöltek szeptember 6-ig gyűjthetik az aláírásokat, fejenként négyszázat kell összeszedniük. Bács-Kiskunban a jelöltek neve után kiemelten az a párt áll, amelynek frakciójához csatlakoznak, ha nyernek. Mögötte jelezzük, hogy mely pártok kérik a saját szimpatizánsaikat, hogy rá szavazzanak. A megye hat választókerületéből négyben indít jelöltet a Demokratikus Koalíció, háromban a Jobbik és a Momentum, kettőben az MSZP és az LMP, és egyben a Új Világ Néppárt. Így összesen 15 jelölt mérkőzik a hat kerületben, azaz egyben, a négyes számúban senki nem mérkőzik, mert ott csak egy jelölt van.

Bács-Kiskun országos szinten is a Fidesz legerősebb megyéje, a kormánypárt jelöltjei hagyományosan 50 százalék feletti eredményeket hoznak az országgyűlési választásokon mind a hat választókerületben. 1998 óta csak 3-szor sikerült ebben a megyében országgyűlési választáson megverni a Fidesz jelöltjét, kétszer a kisgazdáknak, egyszer az MSZP-nek. 2010 óta pedig rendre 50 százalék fölötti aránnyal nyernek a fideszesek a megye választókerületeiben. Az indulók listája:

 

Bács-Kiskun megyei 1. Szőkéné Kopping Rita, a Demokratikus Koalíció és 2. választókerületi elnöke, és Kecskemét 4. választókerületének önkormányzati képviselője. 2018-ban is jelölt volt a körzetben, akkor a szavazatok 7,7 százalékával a negyedik helyen végzett a fideszes Salacz László, a jobbikos Lejer Zoltán és az LMP-s Vágó Gábor mögött. Ellenfele lesz most Lejer Zoltán, a Jobbik, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP támogatja: A Jobbik pártigazgatója, a kecskeméti közgyűlés tagja, aki, 2019-ben közös ellenzéki polgármesterjelölt volt a városban, de alulmaradt a fideszes Szemereyné Pataki Klaudiával szemben. 2018-ban a szavazatok 24 százalékát szerezte meg a körzetben, ezzel ő volt a legjobban teljesítő ellenzéki jelölt.

Bács-Kiskun megye egésze hagyományosan nehéz terep az ellenzéknek, a 90-es évek vége óta rendszeresen tarol a Fidesz a választásokon. 2019-ben azonban változtak a dolgok: Kecskeméten például több önkormányzati választókörzetben nyerni tudtak az ellenzéki jelöltek. És bár maradt a fideszes többség a városi önkormányzatban, az 1994-es választás óta nem volt ilyen gyenge a Fidesz Kecskeméten.

A fideszes jelölt eredménye 2018-ban: 54,5 százalék - nagyon nehéz terep az ellenzéknek.

Bács-Kiskun 2. - Kecskemét nagyobbik fele és még 5 település. Bodrozsán Alexandrát a Momentum, a DK, az MMM és a Liberálisok támogatják. Önkormányzati képviselő Kecskemét 1. választókerületéből. 2018-ban a szavazatok 3 százalékát szerezte meg. Sokak szerint, nincs sok köze a megyeszékhelyhez, hiszen az Újpesti Önkormányzat alkalmazottja is (havi félmilliós gázsival).

Király József viszont – az ellenfele -, Kecskeméten született, építészmérnök, akit az MSZP mellett a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd is méltónak tart a hírös város országos képviseletére. 11 éve önkormányzati képviselő Kecskeméten polgármester-jelölt is volt már. Számtalan karitatív tevékenysége mellett, a Kecskeméti Városszépítő Egyesület elnöke sok-sok éve. A kettes körzet a legurbánusabb választókerület Bács-Kiskun megyében, ebben a kerületben van azoknak az önkormányzati választókerületeknek a többsége, melyekben 2019-ben az ellenzéki jelöltek nyerni tudtak.

Bács-Kiskun 3. - Kalocsa és még 28 település. Itt Angeli Gabriella az ellenzék jelöltje, aki MSZP és Párbeszéd támogatással indul. Ő pedagógus, de a jogi egyetemet is elvégezte, volt korábban önkormányzati képviselő Kalocsán, és vezette a város német kisebbségi önkormányzatát. A 2018-as választáson a szavazatok 11,13 százalékát szerezte meg, ezzel harmadik lett a fideszes Font Sándor és a Jobbik akkori jelöltje, Suhajda Krisztián mögött mögött. Ellenfele Kudron Nándor lesz, akit a Jobbik mellett az LMP támogat. Illetve Magóné Tóth Gyöngyi Mária, a DK, a Momentum, Liberálisok és az MMM jelöltje.

Bács-Kiskun 4. - Kiskunfélegyháza és még 23 település. Kis-Szeniczey Kálmánt itt az LMP, a Jobbik, az MSZP a Párbeszéd támogatja. Agrármérnök, biogazdálkodó, 2019 óta önkormányzati képviselő, az ellenzéket tömörítő Veled a Városunkért Egyesület jelöltjeként. Nincs ellenzéki kihívója a körzetben, így mindenképp ő mérkőzik majd meg tavasszal a fideszes Lezsák Sándorral Bács-Kiskun megyének ebben a választókerületében.

Bács-Kiskun 5. - Kiskunhalas és még 22 település. Kovács Erika független, de az LMP frakciójába ülne, kiskunfélegyházi középiskolai tanárként. A politológusként diplomázott fiatal Papp Dénest a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd egyaránt támogatja. Mellettük Horváth Roland Károly, a DK és a Liberálisok támogatja indul, aki művelődésszervező, vállalkozó, 2008 és 2019 között Érsekhalma polgármestere volt, 2004 és 2006 között az akkor baloldali vezetésű Bajai Önkormányzatnál dolgozott kommunikációs tanácsadóként.

Bács-Kiskun 6. - Baja és még 24 település. Kiss László - a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd ámogatja. Agrármérnök, mezőgazdasági vállalkozó. Vass Antalt az ÚVNP és az LMP támogatja. Közgazdász, üzleti tanácsadó, korábban a Mogyi Bajai Judo Egyesület versenyzője. László Károly a DK és a Liberálisok színeiben indul. Tornatanár, gyógypedagógus, bajai önkormányzati képviselő, korábban alpolgármester. Preininger Rozália a Jobbik, az LMP és MMM támogatja. Laborasszisztens, vállalkozó, korábban majd 10 évig a Fideszben politizált, de úgy érezte, „a párt rég elvesztette gerincét, miközben a lopást és a hazugságot törvényesítő csoporttá alakult át”, ezért otthagyta őket. Jelenleg Baján önkormányzati képviselő. (Forrás: 444.hu .

...