Rangos régészi elismerés

Balkanyar 2021. október 16. 11:21 2021. okt. 16. 11:21

Kuzsinszky Bálint-emlékéremmel ismerték el dr. Rosta Szabolcs régész munkásságát. A szakmai kitüntetést a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat minden évben egy fiatal régésznek adományozza kiemelkedő tudományos eredményeit elismerve. A díjat még tavaly ítélték oda, ám a pandémia okán csak a napokban vehette át a Magyar Nemzeti Múzeumban tartott ünnepélyes közgyűlésen.

– Különösen fontossá teszi számomra a Kuzsinszky-emlékérmet, hogy ez szigorúan szakmai alapú, és a kollégák ítélik oda. Döntésük által kiváló csapatba kerültem, ami nagyon megtisztelő – nyilatkozta a megyei hírportálnak dr. Rosta Szabolcs, aki még alig múlt negyvenéves, de – legalábbis külső szemlélőként úgy tűnik – már egy életre elegendő tudományos eredménnyel büszkélkedhet.

Egyik legfontosabb eredményének mégis azt tartja, hogy – felismerve a mai kor elvárásait – a kezdetektől nyitottá tette az ásatásokat az érdeklődők előtt. Azt vallja ugyanis, hogy nem lehet öncélú a régészek munkája, fontos a széles körű ismeretterjesztés is. Kiemelt feladatuk, hogy a települések megismerjék múltjukat, ezért rendszeresen tartanak ismeretterjesztő előadásokat, az ásatásokon is szívesen körbevezetik az érdeklődőket.

– Túlzás nélkül állíthatom, hogy a régész számára az a legfontosabb, amikor kézzelfoghatóvá válik munkája gyümölcse, amely a társadalom számára is hasznosul. Ilyen fontos eredmény számomra a bugaci Aranymonostor-projekt, amely kiemelt megyei turisztikai attrakció lett, az ásatás eredményeire épülő látogatóközpont a jövő évben nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt. De ugyanilyen fontos a szanki Kiskun Emlékhely is, amely szintén az ásatásból indult. Olyan produktumok jöttek létre, amelyek a 21. század emberének szólnak. Ehhez persze meg kellett találni a közös hangot a település vezetőivel, megyei és országos, politikai és gazdasági szereplőkkel is – hangsúlyozta Rosta Szabolcs, aki szerint a legfontosabb, hogy a helyi közösségek tagjai magukénak érezzék, szeressék és gondozzák történelmük helyszíneit. (Fotó: Vajda Piroska)