Kecskeméti mamák, babák

Balkanyar 2021. szeptember 18. 11:30 2021. szept. 18. 11:30

Szeptember 20. és 30. között zajlik a hetedik alkalommal életre hívott rendezvénysorozat, melynek célja idén is az, hogy bemutatkozzanak azok a kecskeméti programok, amelyek a várandósság, a szülés, a kisgyermekes időszak témájával foglalkoznak. A főszervező, Kovács-Dandi Csilla kismamajóga-oktató, az anyák napjával kezdődően szerette volt megrendezni a születés ünnepét, a járvány azonban akkor nem tette lehetővé. Az új időpont szeptember lett.

- Nagyon bizakodunk, hogy szép számban jönnek majd kismamák, anyukák és hozzátartozóik a rendezvényre. Tíz napon keresztül nyolcvan programot ajánlunk a figyelmükbe, melyek mindegyike ingyenes és bababarát. A szoptatás, pelenkázás és a baba igényeinek kielégítése mindenhol megengedett. A tapasztalat és a visszajelzések alapján valamennyi előadásunk nagyon hasznos, sok új információt nyújt a családoknak, melyek a későbbiekben segítségükre lehetnek a mindennapokban – részletezte Kovács-Dandi Csilla, aki éppen harmadik babáját várja.

A szervezői feladatokban Szabó Béláné Rita védőnő segíti, aki elsősorban a technikai hátteret biztosítja. Az érdeklődők az előző évekhez hasonlóan színvonalas előadásokra, foglalkozásokra számíthatnak. A sokszínűség garantált: az élet különböző területeiről csatlakoztak most is a szakemberek. Az összefogásban van szülésznő, gyermekorvos, fogorvos, védőnő, mentő szakápoló, pszichológus, mozgásfejlesztő, gyógytornász, IBCLC szoptatási tanácsadó, dúla, hordozási tanácsadó, jógaoktató, sportoktató, különféle foglalkozásvezető.

– Minden évben vannak újdonságok, érdemes már most átnézni az órarendet a www.szuletesunnep.hu weboldalon. Vannak programok, amelyekre előzetesen regisztrálni kell, de akadnak olyanok is, ahol a létszám nem korlátozott. Az órarendnél nemcsak a foglalkozás neve és előadója látható, hanem rövid ismertető is. A legtöbb program a saját helyszínén érhető majd el, ahol év közben is. A vendégprogramoknak pedig a Katona József Megyei Könyvtár ad helyet – írta a baon.hu.

– A hagyományokat folytatjuk, és idén is lesz nyereményjáték, melyben mindazok részt vehetnek, akik legalább három programot felkeresnek. Minden eseményen pecsétet kap a résztvevő a Születésünnep útlevelébe, melyet a programvezetőktől szerezhet be, valamint szeptember 16-tól kérhető a Malom Libri Meseboltban vagy a könyvtár Tinivilág információs pultjánál. Egy útlevélbe három pecsétet lehet beragasztani.A nyereménysorsolást október 1-jén 17 órakor tartjuk meg a könyvtárban. Érdemes játszani, már nyolcvan ajándékunk biztosan van, köztük több nagyon értékes. Ezek listája szintén megismerhető a honlapunkon. A sorsoláson a személyes megjelenés ezúttal is szükséges lesz az ajándékok átvételéhez – tette hozzá Kovács-Dandi Csilla, aki maga is tart foglalkozást. Programjának címe: Szülésélmény-mesélő.