A villámgyors halál

Balkanyar 2021. december 5. 14:40 2021. dec. 5. 14:40

Új fegyverkezési verseny bontakozik ki az Egyesült Államok és Kína között. Erről számolt be a londoni Financial Times című újság. A lap egy augusztus végén lezajlott fegyverkísérletről ír, amelynek részletei csak most láttak napvilágot. A kínaiak egy újfajta, hiperszonikus repülő eszközt próbáltak ki, amely nukleáris töltettel is felszerelhető. Az a különlegessége, hogy egy rakétával lövik ki a világűrbe, ám egy Föld körüli fordulat után lesüllyed a sűrűbb légkörbe és ott a hangsebesség több mint ötszörösével száguld a célja felé. Közben több irányváltásra is képes.

Az ilyen fegyverek teljesen új kihívás elé állítják az eddigi rakétavédelmi rendszereket. A „hagyományos” földrész-közi atomrakéták egy elhajított kőhöz hasonlóan, ballisztikus pályán repültek a céljuk felé. Ez a röppálya viszonylag jól kiszámítható volt, így ha időben észlelték a rakéta indítását, akkor elég hatásosan lehetett ellene védekezni. Az új, hiperszonikus siklók azonban a rakétafigyelő radarok érzékelő zónája alatt repülnek és útközben több gyors fordulót is végrehajtanak. Ezért röppályájuk kiszámíthatatlan, az ellenük való védekezés pedig – a hatalmas repülési sebesség miatt is – jóformán lehetetlen. Ezért ezek a se nem rakéta, se nem repülőgép jellegű eszközök teljesen újfajta fenyegetést jelentenek – állapítja meg a brit újság.

Sajátos módon, a haditechnikában általában élen járó Egyesült Államok igencsak lemaradt a hiperszonikus fegyverek fejlesztésében. A legmesszebbre eddig az oroszok jutottak, ők már rendszerbe is állítottak egy ilyen eszközt. A „Kinzsál” (harci tőr) nevű szerkezetet egy Mig-31-es repülőgép indítja nagy magasságban, de még jóval a világűr határa alatt. A fegyver a hangsebesség hat-hétszeresére gyorsul és éles fordulókkal, pillanatok alatt eljut a több száz kilométerre lévő célpontjáig. Észlelése, főleg pedig az ellene való védekezés ma még esélytelen.

Nyilván az orosz fejlesztésekre is reagáltak a kínaiak, akik a nyár végén próbálták ki hasonló fegyverüket. Bár a hiperszonikus eszköz több tucat kilométerrel elvétette a célját, amerikai szakértők mégis sikeresnek tartják a kísérletet. A Financial Times idézi az Észak-amerikai légvédelmi parancsnokság (NORAD) vezetője, Glen VanHerck tábornokot, aki szerint a kínaiak, „nemrég bebizonyították, hogy rendkívül fejlett, hiperszonikus eszközökkel rendelkeznek.” Majd hozzátette: „ez komoly kihívást jelent a NORAD számára, mind a felderítés, mind pedig a védekezés szempontjából”.

A lap emlékeztet Hu Si Csin-nek, a „Global Times” című kínai kormánylap szerkesztőjének arra kijelentésére is, miszerint Peking továbbfejleszti atomfegyverzetét, hogy megóvja magát Washington nukleáris zsarolásától.

Tény, hogy Joe Biden elnökké választása óta az Egyesült Államok és Kína kapcsolatai a mélypontra süllyedtek. Washington főleg az emberi jogok tiszteletben tartását kéri számon Pekingen, miközben változatlanul komoly gazdasági ellentétek feszülnek a két ország között. Szó szerint ebbe a meglehetősen vészterhes légkörbe vágott most bele az új kínai fegyverkísérlet.

Az ügyet bonyolítja, hogy a pekingi külügyminisztérium szóvivője tagadta, új fegyverrel kísérleteztek volna. Csao Li Csian azt mondta: csak rutin teszt történt, amelynek keretében egy új űreszközt próbáltak ki. Ez részben igaz is. Az oroszoktól eltérően, a kínaiak ugyanis nem repülőgépről lőtték ki az új, hiperszonikus fegyvert. Egy olyan „Hosszú menetelés 2C” típusú rakétával indították, amelyet egyébként a békés célú űrprogramjaikhoz szoktak használni. Így hivatalosan is csak ennek a rakétának fellövését jelentették be úgy, mintha az is az űrprogramjuk része lett volna. Azt viszont nem közölték, hogy a rakéta milyen eszközt vitt magával. Nem csoda hát, hogy bár a próba augusztus végén történt, csak mostanra sikerült pontos információkat szerezni. A Financial Times ezt azért is tartja nagyon veszélyes gyakorlatnak, mert óriásira nőhet a nyugati világ fenyegetettsége. Hiszen egy nem várt konfliktus esetén, nem az ellenfél által ismert katonai rakéták indulnának majd a viszonylag jól kiszámítható röppályákon, hanem egy látszólag békés űreszköz egy teljesen követhetetlen útvonalon.

Ráadásul egy amerikai szakértő szerint az új, hiperszonikus eszközök, a világűrből lecsapva, a Déli Sark irányából is támadhatnak amerikai célpontokat. Viszont az Egyesült Államok rakétavédelmi rendszerei mind északi irányba figyelnek.