Aranyárban lesz a kenyér, ha az árrobbanásra az aszály is rákontráz

Balkanyar 2022. július 2. 09:35 2022. júl. 2. 09:35

Az alapanyagok és a szállítási költségek emelkedése miatt már eddig is nagymértékben emelkedett a kenyér ára. Azonban az Alföldet súlytó aszály miatt az ottani gazdaságokban megduplázódott a költsége van a betakarításnak, miközben a termés jó, ha fele lesz a tavalyinak.

Alig indult el az aratás, máris látszik, hogy míg az ország nyugati felén örvendeznek, a keleti régióban kétségbeesnek a gazdák a betakarítás részeredményeit látva. Békés megyében az ősz óta tartó aszály miatt alig fele annyi búzát aratnak, mint tavaly. A megyében több gazda annyira elkeseredett, hogy azt követelik az Agrárkamarától, állítsák le két hónapra a jégkármérséklő berendezéseket, mert azok beindításával a felhők közé „lőtt” ezüst-jodid miatt nincs csapadék – írja a hvg.hu.

Az elkeseredés érthető, hiszen a gabonatermelők az idén sok pénzt beletettek a gazdaságukba, a műtrágyától kezdve a gázolajon keresztül egészen a munkaerőig mindenért sokkal többet kellett fizetni, mint tavaly. Most pedig az alföldi gazdák egy jelentős részének azzal kell szembesülnie, hogy hiába bíztak a kedvező tőzsdei árak után kúszó bevételekben, jó, ha feleannyi hozammal fejezik be az aratást, szerencsés esetben nullszaldósan, kevésbé szerencsés esetben pedig jócskán veszteségesen zárják a szezont.

A Dél-Alföldön kiszáradt talajok nem kapták meg a várt csapadékot, van, ahol ősz óta nem esett, és van, ahol januárban volt utoljára némi csapadék. Nagy a szóródás, de a legtöbben a Tiszától keletre már beletörődtek abba, hogy 50 százalék alatti lesz a búzatermés. A termelők szerint viszont aligha befolyásolja az aszályos körülmény a nemzetközi tőzsdei árakat, így szerintük a kevesebb termés nem vonja maga után azt, hogy többért tudják majd értékesíteni.

Másképp látja ezt a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetsége, Pótsa Zsófia főtitkár szerint elképzelhető, hogy az amúgy is prognosztizált árnövekedést megtolja az aszályhelyzet is.

A szövetségnek egyelőre nincs információja arról, hogy most aktuálisan hol állnak a termésbecslések, a malmok és a feldolgozók arra készülnek, hogy a tavalyinál kevesebb gabona, és ami a malmok számára fontos, kevesebb étkezési búza is lesz a piacon, végeredményben a termelő és a kereskedő megállapodásától függ az ár. Pótsa emlékeztetett arra, hogy a feldolgozók többnyire még tavalyi készletei az elkövetkező hetekben fogynak ki, így most fogják feltölteni a következő időszakra a raktárakat.

„A 130-140 ezer forintos búza még nincs beárazva” – magyarázza a főtitkár azt, hogy bár az üzletekben már jócskán többet fizetünk a kenyérért, de a malmok és a pékek egyelőre a munkabéreket, az energiaárakat és egyéb költségeket árazták be, most jön az aratás után a készletek feltöltésével a megdrágult étkezési búza beépítése az árakba.

Ráadásul az aszály nem csak felezi, harmadolja a termést, hanem a minőségre is kedvezőtlenül hat. Sok üres, összeszáradt termést kell majd kiszűrniük, ez akár elérheti a 30 százalékot is. Ki kellene válogatni azt a malmi minőséget, amiből lisztet lehet csinálni, de a pluszmunka is sokba kerül.

Forrás: hvg.hu