Az Orbán-kormány szerint nem indokolt a nyugdíjak évközi emelése

Balkanyar 2023. május 26. 07:55 2023. máj. 26. 07:55

Szinte biztos, hogy nem lesz évközi nyugdíjemelés, legkorábban a törvényben is előírt, a valós inflációhoz igazított, novemberi korrekcióval nőhet az idősek ellátása – erről tájékoztatta a Népszavát a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának (NYUSZET) elnöke.

Juhász László a Népszava érdeklődésére elmondta: a magas infláció miatt évközi kiegészítő emelést sürgető, április 17-én küldött, Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszternek postázott, de a kormánynak címzett levelére most végre válasz érkezett, igaz, nem a címzettől, hanem az államháztartásért felelős államtitkártól.

Banai Péter Benő kifejtette, hogy a KSH adatai nem támasztják alá a nyugdíjasok azon kérését, hogy az ellátásokat júniusban vagy júliusban év elejéig visszamenőleg emelje a kormány legalább három százalékkal – mondta Juhász László. Pedig – folytatta a szakértő – indokolt lenne további 1,2, és 0,3, vagyis az idei három százalékkal számolva, összesen 4,5 százalékos emelés is. A két plusz tétel a tavalyi és a 2020-as, inflációtól elmaradó nyugdíjemelés pótlása lenne. Idén az infláció már elvitte a januári nyugdíjemelést, sőt a 13. havi ellátást is.

Juhász László a levélben azt is kérte, hogy főleg az élelmiszerárak drasztikus emelkedése miatt a 150 ezer forintnál kevesebb ellátásból élők kaphassanak egy egyszeri támogatást. Az ehhez szükséges forrást nem feltétlenül a nyugdíjrendszeren keresztül lehetne biztosítani, hanem akár a szociális ellátás keretein belül megoldani – mondta.

Banai Péter Benő kifejtette, hogy a kormány fontosnak tartja a nyugdíjak reálértékének megőrzését, és rámutatott, hogy 2010-től 2023-ig 90 százalékkal nőtt a nyugdíjak értéke. Juhász László szerint ez szakmailag nem korrekt válasz, hiszen nem a nominális-, hanem a vásárlóérték számít, ami pedig nemhogy nőtt, hanem csökkent.

Forrás: Népszava