Balsors akiket régen tép

Föld S. Péter 2021. június 24. 12:05 2021. jún. 24. 12:05

„És eljöttek azok az idők, amikor a magyarok többé nem féltek. Büszkék vagyunk rátok”. Ez a veretes szöveg jelent meg szerda este Orbán Viktor miniszterelnök Facebook oldalán, mellette egy fotómontázs, magyar nemzeti színekbe öltöztetett stadionokkal és középületekkel.

Egy 2-2.es döntetlen kellett ahhoz, hogy a magyarok – legalábbis Orbán szerint – mostantól ne féljenek. Nem szeretnénk ünneprontók lenni, de ez a gondolat némiképp ellentétben áll a miniszterelnök korábbi megfogalmazásaival, amikor rendre arról beszélt, hogy mi nem hajtunk térdet senki előtt, büszke, szabadságszerető nép vagyunk, nem félünk senkitől, s ha kell állva halunk meg. Vagyis, eddig hiába voltunk büszkék és szabadságszeretők, mégis féltünk, de mostantól már soha többé nem teszünk ilyet. Kérdés, hogy minden magyarra vonatkozik-e, hogy nem fél, vagy csak egyes magyarokra. 

Magyarán: lesznek-e a jövőben olyan magyarok, akik félni fognak? Mint  például Orbán Viktor, aki gyáván megfutamodott és lemondta a szerda esti meccset, hogy helyette, sajtóhírek szerint, egy magát posztfasisztaként defíniáló párt, az Olasz Testvériség vezetőjével vacsorázzon. Orbánnak nem volt bátorsága elmenni Münchenbe, pedig korábban a szerda estinél  kevésbé fontos mérkőzéseket is személyesen szokott megtekinteni. Stílszerűen szólva: a Vezénylő Tábornok magára hagyta hadait, s úgy döntött, nem néz szembe a szivárványos zászlókkal, amelyeket a helyi közönség számára a bejáratnál osztogattak.

Orbán tehát azon magyarok közé tartozik, akik számára nem jött még el az idő, hogy többé ne kelljen félniük. Szemben a magyar labdarúgó válogatottal, amely bebizonyította, hogy bármelyik nemzet legjobbjainak méltó ellenfele. S bár, mint az élet minden más területén, itt is az eredmény számít, elmondható, hogy a magyar csapat hősiesen küzdött és helyenként jól is játszott szerda este a németek ellen.

Már csak azt kell megtanulniuk legjobbjainknak, hogyan kell eredményesnek lenni. Nem rajtuk múlik mindez, és nem is Marco Rossi szövetségi kaptiányon, aki zseniálisan hozta ki a legtöbbet ebből a csapatból. (Talán még annál is többet, mint ami benne van). Vagyis, a magyar válogatott erején felül tejesített, ám ez a teljesítmény is csak arra volt elég, hogy szépen búcsúzzunk az Európa-bajnokságtól.

Hősiességben tehát már jók vagyunk, csak eredményességben kellene előbbre lépnünk. Bebizonyosodott ugyanis, hogy az orbáni szájkarate nem mindenhol bevethető. Mert hiába a hősi halál, a balsors  megint bennünket tépett. Amivel nem azt akarom mondani, hogy másik, a mostaninál vidámabb és optimistább Himnuszt kellene választanunk a Kölcsey Ferenc által írott szöveg helyett. 

Ha a németekről van szó, akkor Gary Linekert szokás idézni. A legendás angol futballista mondta egyszer csalódottan egy vesztes mérkőzés után: a futballt 22-en játsszák, és a végén  a németek győznek. Sok év után módosítani kellene a szöveget: a futballt 22-en játsszák, és a végén a németek jutnak tovább. 

Ez az eredmény kerül majd be ugyanis a labdarúgással foglalkozó évkönyvekbe, vagyis, hogy a magyar labdarúgó válogatott csoportjában a negyedik, utolsó helyen végzett. A magát bátornak mondó, ám szerda este a valóság elől gyáván megfutamodó Orbán  által közölt idézetet pedig így volna érdemes átigazítani: „És egyszer majd eljönnek az idők, amikor a magyaroknak nem kell az utolsó helyen végezniük.”