Egy rejtélyes gyermekhalál, és amit a Facebook népe gondol róla

Nagy Lászlóné Vivien öt gyermek édesanyja, története sajnos tipikusnak nevezhető. Kislányként került nevelőintézetbe, és amikor kilépett az életbe, mint a legtöbb „államis” fiatal, családot, gyerekeket szeretett volna, akiknek jobb életet képzelt el, mint amilyen neki jutott. Öt gyermeke született, párjával próbáltak mindent megadni nekik, de a gyámhatóság szerint ez kevés volt. Idén februárban nevelőszülőkhöz kerültek a kicsik.

Párjával nem mondtak le a gyerekekről, tartották velük a kapcsolatot. Bár nem volt könnyű, mert a testvéreket elszakították egymástól, nevelőszülőkhöz kerültek. Vivien beszélt Józsika nevelőapjával. Akkor megnyugodott kicsit. Úgy érezte jó helyen van a kisfia és nyilván a többi gyerek is. Hiányoztak nekik, de így legalább teljes erővel küzdhettek azért, hogy a hatóság számára is megfelelő feltételeket biztosítsanak, és újra együtt legyen a család.

Vivient júliusban telefonon rövid üzenettel keresték a gyámhivataltól azzal, hogy Józsika kórházba került. Ennyi. Fejvesztve rohantak Szolnokról a debreceni klinikára. Szinte csak elbúcsúzni maradt idejük. A leggondosabb intenzív ellátás ellenére, július 28-án Józsika meghalt. Vivien azóta harcol, hogy megtudja, mi történt valójában. Mint egy nagy kirakós játékban, úgy érezte magát, odavetett félmondatokból próbálta összerakni az események láncolatát, megtudni, mi vezetett kisfia halálához. Annyit tud, hogy Józsika július 13-án a nevelőszülőknél egy játék motorral felbukott és beverte a fejét. Két nap múlva epilepsziás rohamot kapott, a mentősöknek sikerült újraéleszteni, majd helikopter vitte Debrecenbe.

Az édesanya próbálja túlélni kisfia elvesztését és vissza akarja kapni a többi gyereket, mert Józsika tragédiája után őket sem érzi biztonságban. Sokat elárul „nyomozásáról”, hogy a rendőrség készségesebb volt vele, mint a gyámhatóság, akiktől még semmiféle hivatalos értesítést nem kapott kisfia haláláról.

Testi sértés bűntett elkövetése miatt büntetőeljárás van folyamatban, a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja az esetet – erősítette meg a Blikk kérdésére az édesanya állítását Sipos-Kácsor Andrea, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Az algoritmus vagy az ismerőseim érdeme, nem tudom, de a közösségi oldal hírfolyama olyan nekem, mint régen a Tallózó című hetilap volt. Olyan hírekről értesülök, amelyeket csak napokkal később kap fel a széles média. Újságíróként sokszor a híreknél is jobban érdekelnek a kommentek. Például, hogy a fenti ügyben kit és miben hibáztat a Facebook népe. A megrázó történet alatt jegyzett – akkor éppen – 898 kommentből több mint 300-at elolvastam. Sok meglepetés nem ért.

Az első csoport az áldozathibáztatóké. Ez talán a legnépesebb tábor: miért szül ötöt az, aki egyet se tud eltartani? Ha lemondott a gyerekeiről, most mit érdekli, mi történt? Hagyta, hogy elvigyék a gyerekeit, akkor nyitotta volna ki a száját!

Rákontráznak a mindenben politikát keresők: Miért? Csak Orbánnak lehet öt gyereke? Persze, mert a kormány pénzért veszi a gyereket. Milyen nő az, aki a „csok"-ért szül? Ráadásul mindjárt ötöt. Olcsón veszi az állam a gyereket. Orbán még el tudja tartani őket, de egy fillérje se marad. Kidobták a sok babaváró pénzt a gazdagoknak. A szegények ebből is kimaradtak.

Persze a gyámhatóság is kap hideget, meleget. És úgy általában a nevelőszülők. Olvasottabb kommentelőktől előkerül a kisgyermek József Attila is, akit még a keresztnevétől is megfosztottak az öcsödi tanyán. Jön egy kis cigányozás is. Meg a nyúlanyózás, minden mennyiségben.

Ez a szomorú történet olyan, mint a magyar gyermekvédelem állatorvosi lova. Miért?

1. Az állami gondozásban felnövő gyerekeket úgy lökik ki az intézetből, hogy fogalmuk sincs a család működéséről, a pénz értékéről, ráadásul rendszerint üres zsebbel kerülnek ki.

2. Az „államis” fiatalok gyakran kompenzálni próbálják, hogy őket elhagyták és felnőttként – alapvető ismeretek hiányában – több gyereket vállalnak, mint amennyit felelősséggel el tudnak tartani.(lásd még 1. pont) Ezért van az, hogy a sorsok ismétlődnek, a nagycsaládról álmodozó intézetisek gyerekei is odajutnak.

3. A nagy létszámú nevelőintézetek felszámolására történnek kísérletek (különösen, ha valamilyen szép kastélyban működnek), de ehhez nagyon sok új nevelőszülő kellene. De hiába a toborzó kampányok, kevesen vállalják. Ez a munka sosem vezetett meggazdagodáshoz. Akárcsak a szociális ágazat, alulfizetett.

4. A gyermekvédelem talán legnagyobb bűne, hogy nemcsak szülői alkalmatlanság, veszélyeztetés miatt, hanem anyagi okokból is kiemeli a gyerekeket a családból. Leégett a házuk, elveszik a gyerekeket, bezárt a multi a városban és a szülők három hónap alatt nem találtak munkát? Intézetbe a gyerekekkel!

5. És nem elég hogy családokat szakítanak szét, de sokszor a négy égtáj irányába dobálják a testvéreket az országban. Így a szülők kapcsolatot se nagyon tudnak tartani, mint ez a történet is mutatja.

6. Akitől elveszik – mindegy, miért – a gyerekét, az rossz anya. Ezt gondolja róluk a társadalom, a Facebook népe, a szomszéd, mindenki. Sokszor a gyámügy is. Egy ilyen stigmával végül maga az anya is ezt hiszi.

Ha olyan jól működne a gyámügy, nem hallanánk naponta agyonvert, megkínzott, halálra éheztetett, molesztált, szexrabszolgának használt vagy annak eladott gyerekekről. A védőnő, a gyámügyes, a rendőrség pedig rácsodálkozik az ilyen tragédiákra. Hol voltak akkor, amikor ezek az istentelenségek megestek?

Fogy a magyar. Egyet az anyának, egyet az apának, egyet a hazának régi elve nem érvényesül. Ha születik is több gyerek, a népesség mégis fogy, mert a magyarok 10-15 évvel rövidebb életre számíthatnak, mint az EU-s átlag népesség. Minden családnak joga van öt gyereket vállalni. Mégis gyanús az, akinek ennyi van. Talán mert nálunk a sok gyerek a tisztes szegénység szinonimája lett.

Pedig mást se harsog a kormánypropaganda, mint hogy nálunk a család az első.

Móza Katalin