Ipartestületi vezető: akár 50 százalékos áremelés is indokolt lenne a vendéglátásban

Balkanyar 2022. július 1. 13:00 2022. júl. 1. 13:00

Az éttermek nagyon nehezen birkóznak meg az áremelkedéssel, főleg, hogy az árak naponta változnak.

Kovács László a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke az mfor.hu-nak úgy fogalmazott, a vendéglátó vállalkozások 90 százaléka kkv, a kkv-k pedig nincsenek arra felkészülve, hogy ezt az árváltozást folyamatosan kövessék, mert erre egyszerűen nincs adminisztrációs háttér – írja a cikket szemléző 24.huEgyelőre jönnek a számlák – áram, hús, zöldség –, kifizetik, csakhogy nem tudják rögtön az összes árban érvényesíteni, főleg, hogy mindenki fél az emeléstől – mutatott rá az ipartestületi vezető.

Hozzátette, hogy bizonyos élelmiszerek már a duplájukba kerülnek tavaly év végéhez képest. Ilyen az olaj és a csirkemell, amit a vendéglátók nem hatósági áron vesznek, és ha ezeket követni szeretnék, indokolt volna egy akár 50 százalékos áremelés is. Csakhogy tudják, ezzel a vendégek tűréshatárát is átlépnék.

Éppen ezért mindenki óvatos, mert attól tart, hogy elveszíti a vendégeit, bár a csökkenés így is meg fog történni, hiszen az emberek már most féket húztak költéseikben az infláció és a bizonytalan jövő miatt, és elsőként általában a luxuskiadásokban csökkentenek.

Az ipartestület elnöke kiemeli, már most érezhető a kereslet csökkenése az átlagos tavaszi kereslethez képest, igaz, csak hétköznapokon, a hétvégék jól szoktak menni, a háborús hisztéria viszont nagyon rosszat tett az áraknak és a fogyasztásnak is.

Arra kérte a közvéleményt, ne higgyék, hogy az áremelések komoly extra haszon reményében történnek, ezek ugyanis csakis az életben maradás reményét adják meg a vendéglátósoknak.

A vállalkozások a tényleges eredménnyel majd év végén fognak szembesülni, és szerintem vannak, akik még nem tudják, hogy akkor be kell majd zárniuk – fogalmazott Kovács László.