Itt a Fidesz választási programja: Gyurcsány
Megy a gyurcsányozás ezerrel, és a fideszes potentátok ígéretei szerint ez már a választásig nem is fog változni. Legutóbb Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője nyugtatta meg a nyilvánosságot: senki ne reménykedjen abban, hogy nem fognak Gyurcsányról beszélni.
Nem reménykedünk mi már semmiben, itt élünk, ebben az országban, láttunk már karón varjút, tudjuk, mire számíthatunk. Filmet már készítettek a volt miniszterelnökről, ha a Fideszen áll, szobra is lesz hamarosan. De mielőtt még jobban elszabadul az őrület, sokadszorra is elmondjuk, nehogy elfelejtődjön: 2006-ban nem békés tüntetőkre támadt a rendőrség. Ha sokszor hajtogatják, talán lesznek, akik hisznek benne, de a hazugságot nem lehet annyiszor elmondani, hogy ettől igazsággá váljék. Akik látták, mi történt 2006. szeptember 18-án este a TV székháza előtt, majd októberben, a budapesti belvárosban, és mernek is rá emlékezni, pontosan tudják, hogy egy felheccelt tömeg támadt a demokratikus jogállamra, autókat gyújtottak fel a mára forradalmárrá nemesedett vandálok, kirakatokat törtek, fosztogattak.
Ma, 15 évvel a Szeptemberi Sajnálatos Események után, és fél évvel a 2022-es választás előtt, érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen sajnálatosan sovány a Fidesz ajánlata a választóknak, vagy ha úgy tetszik, Magyarországnak. Azt üzenik mindenkinek, hogy Gyurcsány. Ennyi telik tőlük választási programként, erre kérik az emberek szavazatát. Ha meglátják Karácsony Gergelyt, azt mondják, hogy Gyurcsány, ha a többi miniszterelnök-jelöltet, akkor is. A félelem forgatja ezt a lemezt, ám valójában nem Gyurcsánytól félnek a derék urak, akik nem a hazát, hanem a hatalmukat féltik.
2014-ben sem volt részletesebb a Fidesz választási programja, mint most. Akkor azt ígérték a szavazóknak, hogy Folytatjuk. 2018-ban nem mondtak semmit, de ez is elég volt a furcsa körülmények között elért újabb kétharmadhoz.
Biztosan vannak, akiknek bejön a gyurcsányozás, mert ők már azzal is beérik, ha a számukra szimpatikus párt a félelemre építi a programját. De van egy másik Magyarország is, melynek polgárai nem elégszenek meg azzal, ha jól megijesztik őket. Ők tudni szeretnék, hogy mihez kezdene a Fidesz az egészségüggyel (merthogy idáig inkább csak lerohasztotta), hogyan tennék versenyképessé az oktatást, miként számolnák fel, vagy csökkentenék a szegénységet, valamint, mit tennének azért, hogy ne lesajnált, utált páriái legyünk a világnak. Hogy a magyar külpolitika ne keletre sodorja az országot, hanem oda, ahová tartozunk és tartozni szeretnénk. Van-e valamilyen elképzelés arra, hogy ne csak diktátorok álljanak szóba velünk, hanem olyan politikusok is, akikkel normálisan lehet együttműködni. Hogy ne évtizedekre titkosított, a magyar emberek számára hasznot nem hozó üzleteket kössenek a fejünk fölött, ne adósítsák el az országot, mint tették ezt legutóbb két nappal ezelőtt, amikor összesen 4,25 milliárd dollár értékben bocsátottak ki kötvényeket.
Mari néninek mondanám Rémrettentőn, és Józsi bácsinak Békésborzadályon: a kötvénykibocsátás ugyanaz, mint amikor hitelt vesz föl az állam. És a magyar állam, pontosabban annak jelenleg vezetői, most egy olyan óriási hitelt vettek a vállunkra, melynek visszafizetési terheit már nem Orbán Viktor, Kövér László, de még csak nem is Kocsis Máté, vagy Mészáros Lőrinc fogja viselni, hanem a ma még gyanútlan Mari néni és Józsi bácsi gyerekei és unokái. (Feltéve, ha még idehaza lesznek Magyarországon, és nem egy, a miénkénél élhetőbb országban találják meg a boldogulásukat.)
Szóval, csak annyit szerettem volna mondani, hogy a gyurcsányozásnál többre volna szükség. A középkorban még elment volna az ilyen, akkor elég volt rámutatni valakire, hogy boszorkány, és a szerencsétlent már vitték is máglyára. A XXI. században azonban több kell, s ha csak ennyit tudunk, akkor a világ elrohan mellettünk. Nekünk meg marad az, hogy integethetünk a sínek mentén, és nézhetünk a távolodó vonat után.
Bámulhatunk bele a semmibe.
