Négyen vagy nyolcan fizetnek tagdíjat a Fidelitasnál

Zutyu 2021. december 5. 06:50 2021. dec. 5. 06:50

Belenéztünk a Fidesz ifjúsági szervezetének gazdálkodásába és kijelenthető, nem a tagjai tartják fenn a szervezetet, hanem az anyapárt.

Mintegy 50 millió forintból gazdálkodott 2020-ban a Fidelitas, derül ki a szervezet beszámolójából. De az is kiolvasható a dokumentumból, hogy a Fidesz nélkül nem sokra mennének, hiszen bevételeik 95 százaléka a Fidesztől, illetve annak pártalapítványától, a Polgári Magyarországért Alapítványtól származik.

A szervezet vezetője, Illés Boglárka nem nagyon izgatta magát a beszámoló miatt, az évente a bíróságra leadandó dokumentum szöveges részébe ugyanis bemásolta a 2019-es szöveget, de még az évszámot sem írta át. “A Fidelitas 2019-ben is a korábbi évekhez hasonlóan folytatja munkáját, céljai megvalósítását. A magyar ifjúság érdekei több nyilvános megmozdulás (közlemény, sajtótájékoztató, demonstráció) alkalmával képviseltük, számos szakmai, közéleti és közösségi programot szerveztünk, például közéleti ifjúsági konferenciát, szabadegyetemet, melyeken az ifjúságot érintő kérdéseket jártuk körbe. Képzéseink közül a közéleti akadémia emelkedik ki, e mellett külön kommunikációs tréninget is tartottunk.” Érdekesség, hogy a Fidelitas 2019-ben, amikor először leadták az idézett beszámolót, nem 50, hanem csaknem 170 millió forintból gazdálkodott.

De térjünk is vissza a milliókhoz. A Fidesz pártalapítványa, a Polgári Magyarországért Alapítvány tavaly és az idén is 44 millió 400 ezer forintot adott a Fidelitasnak, az anyapárt, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség pedig 3 milliót dobott hozzá a szervezethez. Ehhez jöttek a saját bevételeik. Tagdíjból 46 ezer forintot tudtak beszedni. Annak nem sikerült a nyomára akadnunk, milyen összeget kell tagdíj gyanánt fizetni, de a szervezet alapszabálya alapján a nem fizető tagokat fél év után ki kellene zárni. Egyébként a Fidelitas jellemzően úgy hivatkozik magára, mint egy többezres létszámú szervezetre. Ez mindenesetre a tagdíj bevételen nem látszik, ha mondjuk csak havi 500 forint a tagdíj, akkor például nyolc tag fizethette be a tagdíjat, de ha a kongresszus által megállapított összeg havonta ezer forint, az azt jelentené, hogy négyen fizettek rendesen.

Kaptak még 2 millió 482 forintot magánszemélyektől, így jött ki az 50 milliós büdzséjük. A Fidelitasnak főállású alkalmazottja nincsen, de személyi jellegű ráfordításra elköltöttek csaknem 5 millió forintot, amiből 43 ezret személyi jellegű egyéb kifizetés címén könyveltek le, illetve 4 millió 897 ezer forintot pedig reprezentációra költöttek.

Említésre érdemes még, hogy a bírósági nyilvántartás szerint a szervezet a Fidesz Lendvay utcai épületében székel, míg a honlapjuk szerint az Országgyűlés Irodaházában van a székhelyük. Ez azért furcsa, mert az irodaház a képviselőknek és munkatársaiknak, illetve a parlamenti frakcióknak biztosít irodát, fiókszervezeteknek pedig nem. Éppen ezért kérdéseket küldünk az országgyűlés sajtóirodájának, hogy milyen címen használja a Fidelitas a Fehér Házként is nevezett épület 623-as szobáját.