Publicus-felmérés: Karácsony nyerte a miniszterelnök-jelöltek vitáját

Balkanyar 2021. szeptember 15. 08:04 2021. szept. 15. 08:04

Az ellenzéki szavazók 64 százaléka, azaz mintegy millió ember látta teljes egészében vagy részben a miniszterelnök-jelöltek vitáját valamilyen platformon, illetve további 3 százalék hírekből, összefoglalókból próbálta megtudni, hogyan alakult a csörte – ezt mérte a Népszava megbízásából kutató Publicus Intézet.

A közvélemény-kutatás három kritériuma alapján mérte meg a miniszterelnök-jelölteket: a vitával valamilyen formában találkozó ellenzéki szavazóknak és a bizonytalanoknak szimpátia, szakértelem és a miniszterelnöki-alkalmasság szerint kellett rangsorolniuk a jelölteket.

Az eredmény Karácsony Gergely és Dobrev Klára vetélkedése lett, akik ugyan átlagban fej-fej mellett haladtak, de érdemes egy finom distinkciót tenni – jegyzi meg a lap. Azok körében, akik a teljes vitát látták (mintegy 1,4 millió ember) Karácsony Gergely meggyőzően (négy és kilenc százalék közötti különbségekkel) vezet. Míg azok között, akik csak részben követték a miniszterelnök-jelöltek egymásnak feszülését, illetve áttételesen a sajtóból vagy egyéb forrásokból hallottak róla (majdnem 1 millió ember), öt-tíz százalékos különbséggel.

Ez az elemzés szerint két oknak tudható be: egyrészt a DK-aspiránsának sajtóinterpretációja erőteljesebb volt, mint az MSZP, a Párbeszéd és az LMP miniszterelnök-jelöltéjé. Másrészt Karácsony Gergely csak „a teljes képpel” jön át, míg a gyakorta élesebb Dobrev Klára részleteiben is karakteresebb. Összességében a vitát azonban mindkét versenyző pozitív szaldóval zárta, hisz a csörte hatására Karácsony Gergely és Dobrev Klára megítélése is többet javult, mint romlott. Ez egyébként minden résztvevőre igaz.

A közvélemény-kutatásokban versengő trióként futó Karácsony Gergely, Dobrev Klára és Jakab Péter hármasából az első éles versenyhelyzetben Jakab erősen leszakadni látszik, a Publicus méréseben a vitán a harmadik helyre Márki-Zay kapaszkodott fel.

Forrás: Népszava