Szijjártó: tizenhat magyar szurkolót elengedett már a német rendőrség

Balkanyar 2021. június 24. 20:00 2021. jún. 24. 20:00

Tizennyolc magyar futballszurkolóból tizenhatot elengedett már a német rendőrség – közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Debrecen TV-nek nyilatkozva.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: szerdán a németek ellen, „győzelemmel felérő döntetlent" ért el a magyar labdarúgó válogatott. Elmondta: a berlini nagykövet is számos gratulációt kapott már a magyarok teljesítménye miatt, ami azt mutatja, hogy normális emberi kapcsolatokra törekvők közt egy futballmérkőzés nem okozhat problémát.

Az pedig, amilyen hangulatot próbáltak gerjeszteni a meccs körül, azok szégyene, akik megpróbálták egy aljas politikai játszmába és egy „hazugsághadjáratba" belerángatni a mérkőzést, a sportolókat és a nézőket – fogalmazott.

Szijjártó Péter szerint akik kint voltak szurkolni Münchenben, mindannyian érezhették a folyamatos provokációkat, azt a bánásmódot, ami „a korrektségtől viszonylag messze van". Ezek közt említette azt, amikor a magyar szurkolótábor elé kommandósok vonulnak fel, vagy amikor órákra megállították magyar szurkolók buszát az odaúton, illetve azt is, hogy a konzulok nem lehettek jelen.

Hangsúlyozta: szokatlanul és megdöbbentően ellenséges, inkorrekt hozzáállást tapasztaltak a bajor hatóságok részéről. Gátlástalan és aljas politikai körítést vittek a meccs köré azok, akik sokszínűségről, elfogadásról, demokráciáról liberális értékrendről beszélnek – jelentette ki.