Talán helyükön kellene kezelni a dolgokat
Most éppen az történik, amit nem szerettem volna, ha megtörténik, mert ebben is Orbán próféciáját látom, miszerint a világon a legfontosabb dolog a foci. A foci mindennél fontosabb. Ha győzünk, akkor világnemzet vagyunk, ha veszítünk, akkor világáldozat. De akárhogyan legyen is, foglalkozunk vele. A múlt hét óta a Beoltottak? Nem oltottak be? Mivel oltottak be? témákat felváltotta a Nézed? Hol nézed? Nem nézted? Közbeszéd, a jóslatok, vélemények, szidalmak, átkok és vigasztalások betöltötték a médiát és a közmédiát, az Európa-bajnokság nemzeti üggyé vált, mindenki csak erről akart és tudott beszélni és véleményt alkotni. A portugálok elleni „sorsdöntő” mérkőzés estéjén mi történetesen a Katona József Színházban voltunk, sikeresen kikapcsoltuk magunkból a világot, hazafelé, a nyolcas buszon láttunk egy fejét lógató fiatal férfit, a szokásos durva szövésű piros-fehér-zöld sállal a nyakában, szomorkásan nyomogatta a telefonján a gombokat, ebből tudtuk, hogy kikaptunk, nem is kicsit, nagyon, istenem! Halálcsoport, a franciák elleni sorsdöntőn már lényegében győztünk, a németek elleni végső sorsdöntőn akár győzhettünk is volna, a fiúk hősök lettek, megint előjött a foci, mint nemzeti ügy. Átkozott germánok.
Tulajdonképpen a szokásos dolog történt. Küzdöttünk, de nem sikerült. Majdnem sikerült. Sikerült már máskor is, nem is olyan régen, akkor is volt nagy ünneplés, meg villamosra csimpaszkodás.
Még ezzel sem lenne baj, ha mostanában nem kapcsolódna – mint minden más – a politikához. Pontosabban a kormánypolitikához, ami most – mint minden másban – kettészakítja az országot. Ha nézed a focit, és drukkolsz, akkor fideszes vagy, ha nem nézed és nem szurkolsz, a nemzet ellensége vagy. Ha csak szimplán nézed, de nem drukkolsz, liberális vagy. Ha elismered, hogy világnemzet vagyunk, akkor a mi fiúnk vagy, ha tagadod, akkor a nemzetet bomlasztod. Ha elismered, hogy Orbán vezetett győzelemre bennünket, akkor hozzánk tartozol, ha tagadod, akkor legjobb, ha más országot keresel magadnak. Ha egy kommentátor nem hisz a keresztény erkölcsökben és nem osztja a mi családideánkat, nincs helye a képernyőn, ha nem a Nemzeti Sportot olvasod másnap reggel a villamoson, nem vagy a mi emberünk. Ha egy ellenzéki politikus elismerően nyilatkozik, akkor álszent, ha nem nyilatkozik, áruló.
Ez ma a kormánypolitika. Amíg a focival foglakozik az ország, addig sem foglalkozik mással. És sokan vevők is erre. Gyakorlatilag olyan mértékben sikerült felszítani a foci-őrületet, hogy szinte semmi más nem számít, mintha éppenséggel nem most lennénk kilábaló-félben egy járványból és a tömeges rendezvények nem járnának újabb – felesleges – kockázattal, amikor drámai mértékben emelkedik az üzemanyagár, amikor az étolaj ára kétszerese a tavalyinak, Kaposvár polgármestere pedig négymilliós jutalmat kapott. Az ellenfél már nem ellenfél, hanem ellenség, a portugál labdarúgó olcsó buzi, a budapesti utcákon pocakos ordítozó tömeg vonul, még az írek is megkapták a magukét, kozmopolita szittyák, akik elárulják Európát, pedig csak felkészülési mérkőzésre jöttek az újpesti stadionba.
Az Európa-bajnokság hat csoportban kezdődött. Olyan országok is továbbjutottak az első szakaszból, mint Wales, Ausztria vagy Dánia, nem nagyobbak, nem népesebbek, nem tehetségesebbek, mint Magyarország, nem is tartják magukat világnemzetnek, sem focinemzetnek, egyik országban sem lett politikai érdem a kivívott győzelem, elkönyvelték a sikert, a helyén kezelték az eredményt, ahogyan azt kulturált országokban szokás. Kulturált országokban, ahol a kormány nem válik saját propagandájának áldozatává.
„Ne keverjük a sportot és a politikát” – ez a kormányoldal álláspontja. Ne keverjük, ha éppen nekik nem kényelmes. Amikor Dzsudzsák Balázs diplomata-útlevelet kapott, akkor a kiöregedett labdarúgó hirtelen nemzeti érdek lett. Amikor a kisváros harmadosztályú „stadionja” vagy egy szlovéniai futballpálya adófizetői milliárdokból épült fel, akkor sem gondolhattunk politikai érdekekre, csak a fiatalok testépítésének fontosságára. De ugyanez a logika fedezhető fel más összefüggésekben: amikor egy miniszter a kormánymegbízásokból meggazdagodott vállalkozó jachtján utazik, az magánügy, Mészáros Lőrinc zseniálisnak mondott meggazdagodása „üzleti ügy, amivel a kormány nem foglalkozik”. Vagy hogyan magyarázzuk Szijjártó és Majka összeborulását a külügyminisztérium épületének teraszán? Baráti csevegés?
És ha már a sport és a politika kapcsolatánál tartunk, érdemes idézni a külügyminiszter szerdai kijelentését: „Példátlan, hogy a bajor hatóságok nem engedélyezik magyar konzulok jelenlétét a müncheni arénánál, ahol szerda este a Németország-Magyarország labdarúgó-mérkőzést rendezik.” A gyanútlan olvasó számára ez a mondat azt jelentheti, hogy már megint bennünket tép a balsors, holott egyszerűen arról van szó, hogy a konzul csak jogsérelem vagy érdekvédelem esetén jár el magyar állampolgárokkal kapcsolatban. Ha a miniszter szavait komolyan vennénk, akkor az összes nemzetközi sporteseményen kötelező lenne a konzulok jelenléte.
Nem vesszük komolyan. Egyszerű hozzánemértéssel van dolgunk.
A konzuli kapcsolatok nemzetközi jogi szabályozása a Bécsben, 1963. április 24-én elfogadott egyezmény révén történt meg. Ehhez hazánk 1987-ben csatlakozott.
Ajánlom miniszterünk figyelmébe esetleges tanulmányozását, amennyiben két szereplés között ideje engedi.
