Tóth Bertalan: ami Magyarországon zajlik, az „jel a falon” az EU-nak

Balkanyar 2021. december 4. 19:00 2021. dec. 4. 19:00

Az MSZP társelnöke szerint, „Őrület, hogy az »európai« és a »nyugati« Orbánék számára ma már szitokszó. Kövér László szerint ők a keresztény Európa utolsó védőbástyája a lengyelekkel együtt, a baloldal politikája a nyílt hazaárulás, továbbá mi, baloldaliak, tizenkét éve csak gyűlöletet keltünk. Erre szokták mondani: bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű” – írja Facebook-bejegyzésében Tóth Bertalan.

Felidézi, hogy „Kövér László 2002-ben az elhíresült »köteles beszédében« azt mondta, hogy aki nem tud örülni a kormány intézkedéseinek, az akassza fel magát”, „tavaly pedig már arra biztatta a titokszolgákat, hogy azokat tekintsék ellenségnek, akik nyugatorientáltak, mert ők nem hazafiak, csak azok, akik nacionalisták”.

„Legyen tiszta: aki ellenségnek tekinti a másként gondolkodókat, az már csak egy lépésre van a fizikai erőszaktól. Azt, hogy szemétre dobja a demokráciát, Orbán Viktor még nem jelentette be, de láthatóan ez csak idő kérdése. Hisz' a miniszterelnök egy szóval sem ítélte el Kövér Lászlót, és fideszes politikusokkal próbálta megmagyaráztatni a megmagyarázhatatlant” – fogalmaz az ellenzéki politikus, aki szerint a Fidesz elnöke mindeközben „egy szélsőjobbos, integrációellenes és szélsőséges nacionalista csoportot szervez, hogy Putyin megbízásából belülről verje szét az Európai Uniót”.

„Ez már az a helyzet, amikor nem szabad finomkodni! Mondjuk hát ki: ultranacionalista is lehet nemzetellenes, és nyugatbarát is lehet hazafi! A becsületet és a tisztességet ugyanis nem a párttagkönyvvel adják!”  – szögezi le Tóth Bertalan.

Az MSZP társelnöke szerint, ami Magyarországon zajlik, az „jel a falon” az EU-nak. „Mozgolódik és hadrendbe áll a szélsőjobb, hogy romboljanak, Orbán pedig azért szervezi őket, mert csak ehhez ért: gyűlölködik, uszít és akadályoz” – fogalmaz, majd hozzáteszi: a „mi feladatunk, hogy útját álljuk Orbán mindent felperzselő őrületének! Építeni és gyarapítani akarjuk ezt az országot, legyen szó közös pénzről, európai minimálbérről, európai szintű egészségügyről vagy oktatásról! És ha meg kell védeni közös értékeinket, nem fogunk finomkodni”.