Brutális összeget költ jövőre az Orbán-kormány a közmédiára
A következő – választási – évre több mint 15 milliárddal növekedett az elkölthető forrás.
A hétfő este megjelent Magyar Közlönyben kihirdették az NMHH és a közmédia 2024-es költségvetését, amit egyébként november 21-én fogadott el az országgyűlés - írja a 24.hu.
Ennek megfelelően jövőre a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság ötvenhétmilliárd-hétszázötvenmillió forintból gazdálkodhat.
Az MTVA 2024-es büdzséjének főösszegét „142 058,5 millió Ft-ban, azaz egyszáznegyvenkettőmilliárd-ötvennyolcmillió-ötszázezer forintban” határozták meg.
Az MTVA-nál személyi juttatásokra és járulékokra több mint 28 milliárdot (28 402,7 millió forint) fordítanak majd. Az MTVA bevételi oldalában érdekesség, hogy „közszolgálati hozzájárulás” címen 126,2 milliárd folyik be a szervezethez, de jövőre számítanak több mint hétmilliárd forintnyi „kereskedelmi, vagyongazdálkodási és egyéb” bevétellel is.
Mivel a 2023-as büdzsében „126 577,3 millió forint, azaz egyszázhuszonhatmilliárdötszázhetvenhétmillió-háromszázezer forint” szerepelt, így a következő – választási – évre több mint 15 milliárddal növekedett az elkölthető forrás.
A lap szerint ez az összeg 2010-ben még csak 64 milliárd forint volt, azóta jóval több mint a duplájára nőtt a közmédia költségvetése.