Hátramenetben - költségvetési megszorítás, békeharcnak álcázva

Történések

Az idei költségvetést tavaly nyáron fogadta el a parlament annak feltételezésével, hogy 2024-ben dinamikusan, négy százalékkal növekszik a gazdaság, az államháztartás hiánya pedig jelentősen, a GDP 2,9 százalékára csökken. Sokan már akkor túl ambiciózusnak tartották e tervet, de a kormány váltig kitartott a helyénvalósága mellett. Varga Mihály nem győzte hangsúlyozni, hogy mostantól már szigorú lesz a fiskális politika, ami mellett mindenképpen kitart (ellentétben a 2023-ban történtekkel). Vállalása idővel egyre rizikósabbnak tűnt – különösen az ismertebbé váló folyamatok tükrében. Az idei év rosszul indult, az éves deficitterv jószerével már márciusban teljesült.

Április 11-én a pénzügyminiszter előállt azzal, amit akkor már mindenki tudott: az idei hiánycél sem tartható, fel kell emelni a GDP 4,5 százalékára, miközben a gazdasági növekedés ütemét vissza kell venni 2,5 százalékra. A kormányinfón azonban egy szót sem ejtett a súlyos tervezési hibáról, annak okáról. Nem idézte a költészet napján, pedig kellett volna, Kosztolányit: „Jaj, összedőlt a kincstár”, csak azt közölte, hogy a költségvetést a „háborús helyzethez” igazítják. Csönd volt arról, hogy miért kellett 1500 milliárd forinttal megtoldani a deficitcélt. Ugyanakkor Varga Mihály bejelentette, hogy az új terv tartásához az idén felfüggesztenek 675 milliárd forintnyi költségvetési beruházást (pedig az első negyedévben már hatalmasat zuhantak az állami fejlesztések).

Varga Mihályt, mint költségvetésért felelős minisztert, ezután mintha ejtették volna.  Minisztériuma július 8-án közleményt adott ki arról, hogy az első félévi deficit elérte az áprilisban újraszabott tervadat kétharmadát. Ezzel szinte órára egyidőben, Gulyás Gergely rendkívüli kormányinfón bejelentette azokat az intézkedéseket, amelyeket augusztus 1-től az idei költségvetésben végre fognak hajtani. Varga nem volt jelen – nyilván azért nem, hogy még a látszata se merüljön föl annak: itten kérem gazdasági, államháztartási kérdésekről lenne szó. Nem! Az orosz-ukrán háború 29. havában a kormány rájött arra, hogy „háborúellenes akciótervet” kell készítenie (nem pedig fiskális kiigazítást célzót), mert – amint az már a kampányokban jól bevált – a „békepolitika” hamis mákonya sikeresen eladható (persze, már akinek…).

A magyar gazdaságra kidolgozott „béketerv” elemei

A lényeg, hogy honvédelmi hozzájárulást kell fizetniük augusztus 1-jétől a bankoknak, az energia- és a kiskereskedőcégeknek abból az extraprofitjukból, amelyet a háborúnak köszönhetően termeltek ki. Ugyan még nem készültek el az érintett multiknál a féléves mérlegek, de a kabinet tudni véli, hogy a most már háborús jelzőt is kapott extraprofitból 400 milliárd forint kerül majd a Honvédelmi Alapba. Nevetséges! Ez már nem is mellébeszélés, mint amit Orbánéktól 14 éve megszoktunk, hanem a valós problémák elfedését szolgáló, határtalan, képmutató hazugságpolitika. 

Valójában arról van szó – csak nem merik beismerni –, hogy az áprilisban felülírt gazdasági prognózis teljesíthetősége is kétséges. Az akkor vártnál (2,5 százalék) gyengébb a növekedés (eléréséhez az első negyedévi egy százalékos emelkedést követően, a GDP-nek három százalékos ütemben kellene a továbbiakban nőnie), és nagyobb lesz a költségvetési hiány (5 százalék feletti). Mert 

– az uniós pénzek nem a tervezettek szerint folynak be (ez egyértelműen a feltételek teljesítését szabotáló kormány sara);
– a háztartások fogyasztása lassan épül vissza (egyesek szerint, mert a kormány keltette háborús hisztéria inkább megtakarításra, mintsem fogyasztásra serkenti a lakosságot);
– a beruházások másfél éve zuhannak (ebben is a kormány játszik meghatározó szerepet, s nemcsak a költségvetésből finanszírozottaknál, hanem a vállalkozóiaknál is);
– a külső piacok is gyengélkednek. 

Elsősorban a felhalmozás visszaesése miatt csökkenő importdinamika – amit korántsem tekinthetünk kedvező tendenciának, hiszen a technikai fejlődés korlátozódik – eredményezte az első negyedévi egy százalékos növekedési „lendületet". A vártnál kisebb növekedésből és inflációból – az Álmos-könyvek szerint – nagyobb államháztartási hiány következik. 

Mivel a kormány a pénzügyi befektetők és a hitelminősítők felé kedvező arculatot szeretne mutatni, ezért fiskális intézkedéseket hozott, amit befelé a „békeharc” elemeként kíván megjeleníteni. (Az említett nemzetközi piaci szereplők véleménye ugyanis befolyásolja a hitelfelvételek költségeit és a forint árfolyamát is.)

A „háborúellenes akcióterv” keretében ezek szerint 

– emelni kell a tranzakciós illetéket;
– növelni a bankok befizetéseit (nem felezhető meg azok extraprofitadója, akik az előírt kormányzati feltételeket nem teljesítik);
– nem lesznek kivezetve az energiaszektor és a kiskereskedelmi cégek extraadói;
– új illetéket vezetnek be a devizakonverziós ügyletekre (a tranzakciós illetéket ezekre is kivetik októbertől);
– tovább vizsgálják az iparűzési adón való osztozkodás arányait (baljós üzenet az önkormányzatoknak). 

Mindezeken kívül – nyilván a „békeharc” további megerősítése céljából – a közelmúltban emelték a földhivatali díjakat, a postai szolgáltatások árát (elég jelentősen) és kb. a duplájára növelik a NAV által kiszabható bírságokat. A felsoroltak közgazdaságilag olyan döntések, amelyek

– rövid távon gyors és biztos eredményt hoznak, de alaposan rongálják a gazdaság távlatos fejlődésének lehetséges pályáját;
– első látásra nem terhelik a lakosságot (nincs megszorítás), távlatosan azonban elkerülhetetlen a megszorítások következményeinek áthárítása a háztartásokra;
– olyan adminisztratív, durva beavatkozást jelentenek a piacgazdaságba, aminek hosszabb távon nincs gazdasági haszna, csak kára;
– megerősítik és tovább viszik azt a toldozgató-foltozgató kormányzati politikát, amit a jövőben egyre nehezebb lesz – egyre nagyobb áldozatokkal – leépíteni.

Összességében olyan átmeneti eredményt felmutató döntéseket hozott legutóbb (is) a kabinet, amelyek aláássák hosszabb távon a növekedés alapjait.

A várható következményekről

A 400 milliárd forintra taksált bevételi többlet ellenére is necces a 4,5 százalékban meghatározott hiánycél teljesülése. Ám az biztosra vehető, hogy a „háborúellenes akciótervnek” ez a része nem tudja elősegíteni – mert nem erre hivatott – a világbékét, de még az orosz különleges katonai hadművelet befejezésére sem lehet hatással. Ezzel szemben gazdaságilag káros, mert 

– megerősíti a tőkebefektetőkben, hogy Magyarországon bármi, bármikor megtörténhet a kormány jóvoltából, vagyis minden kiszámíthatatlan, ezért inkább tartózkodni célszerű a fejlesztésektől (potenciális növekedési veszteség);
– megdrágítja a cégek hitelfelvételét (potenciális növekedési veszteség);
– megnehezíti a különadók leépítését, kivezetését a rendszerből (hosszabb távú bizalomvesztés, potenciális növekedési veszteség);
– hozzájárul az infláció emelkedéséhez a terhek áthárításakor vagy/és a forint árfolyamának gyengülése okán;
– a hitelminősítők piackonform intézkedéseket vártak a kormánytól akkor, amikor ebben az évben nem változtattak a besorolásunkon. A felsorolt döntésekről ez távolról sem mondható el, s emiatt is nőtt az országfinanszírozás kockázata és annak ára.

Vagyis összességében a „békeintézkedések” tovább fokozzák az ezer sebből vérző magyar gazdaság problémáit, amelyeket a „háborúellenes akciótervvel” korántsem lehet kiiktatni, negligálni, meghaladni. Az Orbán-kormány még az előző – 2022-es – kampány idején beleszeretett abba a csodafegyverbe, hogy a háborúra hivatkozva (és magát a Béke egyedüli letéteményesének beállítva), alapjában véve minden egyéb gondot, problémát külső körülményekre lehet hárítani. Ezzel együtt természetesen abba is, hogy a korábbi téves és rossz döntésekért ne lehessen, ne is kelljen politikai felelősséget vállalni. Belegondolni is szédítő, mi lenne, ha a kormányfő minapi békeközvetítő körútja egyszer tényleg sikerrel járna. Az akkori Béke eljövetelekor vajon mi lenne a magyarázat a sokéves gazdaságpolitikai melléfogásokra és tévutakra…?