Hiába csücsörített Orbán, a moldovai elnök nem engedte, hogy kezet csókoljon neki
A magyar miniszterelnök szeret kezeket csókolgatni, most csütörtökön azonban nem jött össze neki.
A 444 vette észre, hogy amikor Orbán Viktor Maia Sandu moldovai elnökkel találkozott az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozójának kezdetén a bulboacai Mimi-kastélyban, Sandu egy határozat mozdulattal elhúzta a kezét a már csücsörítő Orbán elől. Végül kiegyeztek egy kézfogásban. (Az esetről készült videó ide kattintva nézhető meg.)
Az MTI tudósítása szerint az Európai Politikai Közösség találkozóján 45 európai ország állam-, illetve kormányfője vett részt, valamint az európai uniós központi intézmények vezetői. Ez volt a második csúcsértekezlet, az elsőt tavaly rendezték Prágában.
A találkozón Maia Sandu megállapította, hogy a résztvevők egységesnek mutatkoztak Ukrajna támogatásában, és ezzel is bebizonyították, hogy az európai nemzetek egy családot alkotnak. A személyesen jelen lévő Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek is megerősítették, hogy mindaddig támogatják Ukrajnát az ellene Oroszország által indított háborúban, ameddig csak szükséges.