Kínos őszinteséggel minősítette le saját felszólalását a Momentum elnöke

Balkanyar 2023. szeptember 26. 11:50 2023. szept. 26. 11:50

„Hú, ezt nagyon elb*sztam!" - az Index szerint hétfőn az Országgyűlésben így minősítette saját felszólalását Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke.

Ahogy arról a Hírklikk is beszámolt, hétfő délután Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti beszédével indult az Országgyűlés őszi ülésszaka. A kormányfő mondataira sorra reagáltak a frakciók képviselői, többek között Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke is. 

Az Index arról ír, hogy a felvételek tanúsága szerint az ellenzéki politikus kicsit izgulhatott, papírból felolvasott szövegét ugyanis csak nehézkesen tudta elmondani, hadart és gyakran összeakadt a nyelve. 

A lap szerint Gelencsér maga is érezhette, hogy nem sikerült jól a felszólalása, mert amikor a beszéde végén bekapcsolva maradt a mikrofonja, azt súgta oda a mellette helyet foglaló párttársának, Bedő Dávidnak, hogy „Hú, ezt nagyon elb*sztam!".

Az Index megemlíti, hogy később a miniszterelnök is megjegyzést tett a Momentum elnökének beszédére, amikor azt mondta: szeretett volna reagálni a Gelencsér által elmondottakra, de úgy látta, hogy a felszólalása „reménytelen küzdelem az értelemmel”, ezért nem tud vele mit kezdeni.