Pély Barna az új Kovács Ákos: magabiztosan csomagolja nyári slágerbe a kormánypropagandát
Elkezdődik egy tinglitangli, könnyed nyári dal. Semmi extra, majd bő egy perc múlva átcsap propagandába. Kovács Ákos újratöltve. Pély Barna hosszú idő után úgy döntött, honvédő mártír lesz a nyáron.
Bár azt nem tudhattuk meg, hogy milyen összegért érte meg az újrafelfedezett öregecske kormánycelebeknek az oltásos kampányhoz adni az arcukat, de volt arcuk hozzá, tehát kifizetődő NER-kompatibilisnek lenni. Valószínűleg ennek jegyében érte meg az Orbán-kedvenc Kovács Ákosnak is újraírni Magyarország Himnuszát az Eucharisztikus Kongresszusra, bár „akarta a fene”.
A napokban jelent meg egy új nyári stúdiósláger „Várlak a nyárban” címmel a másfél évtizede egyslágeres Pély Barna és Dorogi Péter tolmácsolásában. Ez a kánikulai uborkaszezonban feltehetően akkora szenzáció, hogy a bulvárlapok is beszámoltak az eseményről.
Amennyiben a gyanútlan strandoló meg is hallgatja az alkotást, jobb, ha nem tartózkodik vízközelben, mert könnyen rajtaveszthet a döbbenettől, ami a dalocska első harmadát követően, nyeldeklésre kényszerítheti. A prozódiából ugyanis eleinte nyári slágerhez illően megtudhatjuk, hogy az élet szép, a szél is ezt súgja a fülünkbe és aki igazán él, nem fél, csak attól, hogy véget ér ez az álom. S hogy mitől érhet véget ez az álom, annak veszélyével nem marad adós az új propagandacsalogány.
A sláger közepénél némi stílusidegen verbunkos-jellegű betétdallamot követően, nyári slágertől szokatlan módon, közlik az előadók, hogy „szívedben születtem, érted vérem adtam, drága Magyarország, velem vagy e harcban, amit érted vívok, a világ távolában, meghalnék teérted, újjászületnék a mában”, s ezt követően, minden megy tovább a maga könnyed refrénjével, miszerint: „várlak a nyárban”.
Tolmácsolja mindezt egy üveg sör és frissen sült hekk mellé minden bizonnyal a kormány támogatásának reményében a zenészként tapasztalt, hazamentő mártírként eddig nem ismert Pély Barna. De tényleg rá kell ezért neheztelni? Vagy egyszerűen egy olyan rendszert hagytak kialakítani a másik oldalon, hogy nincs alternatíva: behódolsz vagy jöhet a hosszú búcsú, esetleg prolongált rehabilitáció, mint a Quimby énekesének esetében?
Mára gyakorlatilag nem maradt más, mint asszimilálódni ott, ahol egy Demeter Szilárd nevű akárki hirtelen tízmilliárdok felett rendelkezik. Stróman, stróman, de akkor is. Szégyelljék magukat azok, akik hagyták mindezt idáig fejlődni, hogy a fülünkig ér a szar. Ez mára egy viselkedési, érvényesülési modell lett. Pély s a hozzá hasonlók sosem voltak egy intellektuális kaland, de azok szégyelljék magukat, akik hagytak egy Demeter Szilárd nevű kicsodát is...?, meg a hozzá hasonló bárkiket tízmilliárdok feletti kezeléshez és pretoriánus jogokhoz engedni, löttyedt ellenállással.
Nem, akik hozzásegítették, hanem akik hagyták. Mi mind. Már rég tarkón kellett volna csapni, hogy öcsi, álljál hátrébb, de gyorsan. Nem tettük. És erről sajnos – lássuk be –, nem a Pélyk tehetnek. És félő, hogy erre már a mi időnkben nem lesz senki elég kreatív visszalapátolni rólunk ezt a sok – fogalmazzunk költőien – guanót, ami alá eltemettek ezek a senkiháziak.
Hosszú utat tett meg Pély Barna, míg a kétezres évek elejétől, hófehér Jaguáron megérkezett a stúdióbéli honvédő harcba. Egy biztos: a számlakönyvét nem hagyta el útközben.
