Schadl György naplójának rejtelmei: felbukkant egy alkotmánybíró neve is
Schadl György naplója szerint Czine Ágnes alkotmánybíróval volt megbeszélt találkozója, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar korrupciógyanú miatt letartóztatott és bíróság elé állított elnökének. Schadl és Czine 2021 szeptemberében a Várkert Bazárnál működő Felix étteremben találkozott.
A találkozó a Schadlt és Völner Pál volt államtitkárt érintő büntetőügy nyomozati iratából derült ki. A 24.hu által megismert dokumentumok szerint a nyomozók részletesen elemezték a végrehajtók elnökének naplóját, amit a sofőrjeként és személyi asszisztenseként dolgozó bizalmasa vezetett, Schadl utasításai alapján.
A lapnak Czine Ágnes bár válaszolt, és nem titkolta, hogy korábban kapcsolatban állt Schadl Györggyel, de a vacsorát nem említette, az ezekre vonatkozó kérdésekre nem reagált, és elzárkózott attól, hogy a büntetőüggyel bármilyen kapcsolatba hozzák. Ezt írta a lap megkeresésére:
„Schadl György a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökeként képviselte a végrehajtói kart a jogászi hivatásrendek részére rendezett számos szakmai rendezvényen, konferencián is, ahol többször én is jelen voltam, és több alkalommal találkoztam vele. Azonban határozottan visszautasítok minden olyan feltételezést, amely azt látszatot kelti vagy keltheti, hogy a folyamatban lévő büntető üggyel kapcsolatban bármiféle érintettségem merülhetne fel.”
Arra sem érkezett válasz, hogy a találkozónak volt-e köze ahhoz, hogy Czine Ágnes fia, Fiedler Bálint is önálló bírósági végrehajtó lett. Vele a naplóbejegyzések alapján egyébként korábban szintén a Felixben találkozott Schadl, de nem csak ott, már jóval Fiedler kinevezése előtt több találkozót bonyolított.
Fiedler Bálint neve a nyomozati iratokban is előkerült, a 2020-ban alapított – előbb Zalaegerszegen, majd Szolnokon működő – végrehajtói irodájának adatait lekérték a nyomozók a cégadatbázisból, hasonlóan azon végrehajtókéhoz, akiket később megvádoltak, ám a nyomozati anyagokban nincs nyoma annak, hogy Fiedlert akár csak tanúként meghallgatták volna. A nyomozati feljegyzések szerint Fiedler Bálint „láthatóan kiváló kapcsolatot ápolt” Schadl Györggyel.
Az alkotmánybíró másik gyermekét, Fiedler Laurát 2018-ban nevezték ki végrehajtónak Esztergomba. Ő egy évig ugyanabban az ingatlanban bérelt végrehajtó irodát, mint ahol a vád szerint a Schadl Györggyel korrupciós kapcsolatot kiépítő volt igazságügyi államtitkár, Völner Pál képviselői irodája volt. Az épület pedig, ahol az irodák voltak, Völner Pál fia cégének tulajdona. A lap telefonon kereste Fiedler Laurát, hogy személyesen kérdezhessék az ingatlan választásról, de nem érték el őt.
A Fiedler testvérekről egyébként egy tisztázatlan eredetű feljegyzés is készült, amit szintén tartalmaz a Schadl–Völner-ügy nyomozati anyaga. Ez Fiedler Laura szoros barátságáról szól Schadl megvádolt feleségével, akivel együtt végeztek a Károli Gáspár Református Egyetemen és „sülve-főve” együtt voltak a végrehajtói kar rendezvényein, így az esztergomi végrehajtó közvetlenül értesülhetett a kar ügyeiről. A feljegyzés szerint Fiedler az első esztergomi irodáját Völner Páltól bérelte – valójában az államtitkár fiának a cégétől. A nyomozati feljegyzés alapján Fiedler Bálint is „láthatóan kiváló kapcsolatot ápolt” Schadl Györggyel.
Továbbá Fiedler Laura szoros kapcsolatban áll a testület alelnökével. Társtulajdonos lett a végrehajtói kar alelnökének, Lukács Tamásnak a pécsi végrehajtói irodájában, Lukács pedig szintén társtulajdonos lett az esztergomi végrehajtó irodában.