Kecskeméti Ifjúsági Fesztivál

Balkanyar 2024. április 26. 11:46 2024. ápr. 26. 11:46

A Neumann János Egyetemen, egy együttműködési megállapodás megkötésével egyszerre, megnyitották tegnap (csütörtökön) az első, hagyományteremtő szándékkal létrejött Kecskeméti Ifjúsági Fesztivált. A seregszemlén, melynek középpontjában természetesen a fiatalok állnak, nemcsak helyi középiskolások és egyetemisták vesznek részt, de velük együtt szórakozik 130 határon túli diák is.

A következő napokban egymást és Kecskemét városát megismerve közösen vehetnek részt workshopokon, interaktív programokon, zenés eseményeken. A megnyitón az esemény házigazdája, egyben a rendezvény egyik szervezője, Simon Péter, a HIFI (Hírös Fiatalok Egyesület) elnöke köszöntötte a résztvevőket.

Simon Péter – a baon.hu szerint - elárulta, hogy a fesztivál célja a nemzeti értékek megőrzése és a fiatalok fejlődésének támogatása kulturális és szórakoztató programokkal.