Az államtitkár szerint Magyarországnak utat kell mutatnia a keresztény Európa számára
Magyarországnak ma is utat kell mutatnia a keresztény Európa számára, és ez az út csak a béke útja lehet – mondta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten, a nándorfehérvári diadal 569. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen.
Vargha Tamás az I. kerületi Hunyadi-szobornál rendezett ünnepségen úgy fogalmazott, „a déli harangszó minden egyes kongása arra emlékezteti a magyarokat, hogy mi mindig hamarabb ismertük fel a ránk és Európára leselkedő veszélyt, mindig hamarabb szembesültünk a kihívással, nekünk mindig hamarabb fel kellett vennünk a harcot, hogy megvédhessük magunkat".
Egész Európában csak a magyarok értették meg akkoriban, mit jelent egy idegen nyelvű, kultúrájú, vallású nép beáramlásának veszélye – idézte fel, hozzátéve, hogy 2015-ben aztán ismét súlyos nyomás alá került Magyarország déli határvidéke, de a magyarok ismét megvédték az ország biztonságát.
Közben a háború veszélye is felsejlik keleti határunkon – mutatott rá az államtitkár, kiemelve, hogy a magyarok azonban több mint három éve folyamatosan és következetesen a béke oldalán állnak és a béke fontosságát hirdetik, mert időben felismerték a háború eszkalációjának veszélyét és álltak ki – olykor egyedüliként –, a tűzszünet és a békekötés mellett.
Magyarországnak – ahogy évszázadokon át Európa védőbástyájaként tette –, ma is utat kell mutatnia a keresztény Európa számára, és ez az út csak a béke útja lehet – jelentette ki Vargha Tamás.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy mindig lesznek olyanok, akik a könnyebb utat, a megalkuvást keresik, mert nem tudnak, nem mernek vagy nem akarnak konfliktust vállalni, „a magyar érdek helyett a saját érdekeik rabjai, akik számára az idegen zsold többet ér, mint a haza becsülete".
1456. július 22-én a Nándorfehérvárt, a mai Belgrádot védő magyar seregek megsemmisítő vereséget mértek II. Mehmed török szultán hadaira. A győzelem 555. évfordulója alkalmából, 2011. július 4-én az Országgyűlés július 22-ét a nándorfehérvári diadal emléknapjává nyilvánította.