Nincs gyermekvédelmi gázspray – mondja a gyermekvédelmi szakértő

Sas István 2023. május 26. 07:25 2023. máj. 26. 07:25

A szülők felelőssége, hogy felkészítsék a gyermekeiket arra, milyen következménnyel járhat, ha részt vesznek utcai megmozdulásokon. Ennek része az is, hogy idegen ember tanácsára ne tegyenek semmi olyat, amit maguktól nem tennének. Egyebek között erről beszélt a Hírklikknek Sebestyén Eszter szakértő, akit a gyermekvédelem általános helyzetéről kérdeztünk. Elmondta véleményét a pedofil-törvényről, a Médiatanács egyik büntetéséről és az újabb igazságügyi miniszteri bejelentésről is.

„Ugyanitt gyermekvédelmi gázspray rendelhető” – kommentelték a kormányszóvivő gyermeknapi ötlete alá nemrégiben. Mi az a „gyermekvédelmi gázspray”?

A kifejezés a státusztörvény elleni tiltakozások résztvevői által alkotott szókép. Természetesen nincs gyermekvédelmi gázspray, ez az irónia azt hivatott kifejezni, hogy 18 év alattiakat fújtak le rendőrök a Karmelitánál. Nem tartom szerencsésnek a kifejezés használatát, mert nem erősíti, hanem gyengíti a valódi politikai üzenetet, és az igazságtalanul nem túl jó hírű gyermekvédelem képét is rombolja.

Miért nem örvend jó hírnek a gyermekvédelem?

Nehéz erre egyértelmű választ adni, az biztos, hogy kialakult róla az a kép, mintha arra lenne hivatott, hogy elvegye a szülőtől a gyermeket. A valóság ezzel szemben az, hogy éppen a kiskorú családban tartása a cél. A kiskorúakat nem makulátlanul nevelő szülőknek a jelzőrendszer tagjai (azon személyek csoportja, akik rendszeresen érintkeznek a gyermekkel – a szerk.) előbb lyukat beszélnek a szülő hasába, hogy csináljon valamit máshogy, ezért már az első jelzésig sok idő is eltelhet, aztán önkéntesen, segítő folyamaton mennek keresztül, és ha ez sem sikeres, kötelezik őket határozatban a normák betartására. Meglátásom szerint a rossz kép kialakulásának elsődleges oka, hogy a válófélben lévő szülők a játszmájukba gyakran bevonják a gyermekvédelmet is, és mivel a gyermekvédelmisnek objektívnek kell lennie, így egyik fél sem elégedett az állami szolgáltatással, vagy rosszabb esetben intézkedéssel. A másik ok a belátási képesség hiánya, amikor nem a játszma eredményeként „önfeljelentéssel” kerülnek a rendszerbe, hanem például az iskola, a gyermekorvos jelzi, hogy nem megfelelőek a kiskorú körülményei. Ilyenkor igen gyakori, hogy a segítő folyamatban vagy intézkedés alatt lévő szülő úgy meséli köreiben a történteket, hogy a rosszindulatú szomszéd vagy az aktuális ellenség (pedagógus, rokon stb.) volt a „kártevő”, aki miatt ő vagy a családja a gyermekvédelem hálójába került.

Apropó, kiskorú! Mit szól ahhoz, hogy a státusztörvény elleni tiltakozásokon a rendőrök rendszeresen kiskorúak ellen intézkednek?

Magánvéleményem szerint egyszerűbb lenne gyermeknek nevezni őket, bár én is látom, hogy a csapból is a kiskorúzás folyik. Mivel a polgári jog szempontjából mindegyikük kiskorú, ugyanakkor, ha a kiskorú elkövető és betöltötte a 16. életévét, akkor fiatalkorú. Hogy tovább bonyolítsam: ha betöltötte a 16-ot, de sértett, kiskorú marad. Tehát mivel ez így is ágas-bogas a nem szakembereknek, és mivel még árnyaltabb a képlet, egyszerűbb lenne a gyermek szót használni. Féltem nagyon az elszánt fiatalokat, gyerekeket, mivel múlt pénteken bizonyos szempontból szintet lépett a tiltakozás formája.

Mitől félti őket, mit ért az alatt, hogy szintet lépett?

Jó a kérdés. Igyekszem árnyaltan fogalmazni. Azok a tárgyak, amikkel megdobálták a rendőröket, nem gyerekekhez köthetők. Lehet, hogy gyerek dobta el, de magánvéleményem szerint nem gyerek vitte oda, mivel ezek többsége olyan tárgy volt, amivel egy mai gimnazista nem is találkozik. A szülők felelőssége, hogy felkészítsék a gyermekeiket arra, milyen következménnyel járhat a tiltakozásokon való részvétel, például idegen ember tanácsára ne tegyenek semmi olyat, amit maguktól nem tennének.

Jól értem, lehet, hogy a tüntetést megzavarni akaró felnőtt trollok vettek rá gyerekeket az általuk adott tárgyak dobálására? 

Igen, erre a lehetőségre gondoltam, de persze nincs rá bizonyíték.

A szülőt terheli a gyermek viselkedésével járó felelősség?

Minden 18. évét be nem töltött állampolgár törvényes képviselője a szülő (kivéve, ha gyámja van, de ez nem tartozik ide), és ez általános szabály, függetlenül attól, amiről előbb beszéltünk, azaz, hogy a kiskorú vagy a fiatalkorú terminológia érvényes az adott szituációban.

Mit szól ahhoz, hogy Magyarországon lesz a legszigorúbb gyermekvédelmi szabályozás Európában az igazságügyi miniszter állítása szerint?

A köznyelvben pedofil törvényként elhíresült szabályozás már két éve is kiverte a biztosítékot a nemzetközi porondon, ráadásul az igazságügyi miniszter két-három hete azt mondta egy brüsszeli konferencián, hogy ősszel további szigorításokat terjesztenek az országgyűlés elé. Értem, miért kommunikálja úgy a nagyobbik kormánypárt, hogy ez gyermekvédelem, miközben a médiát és az iskolai tevékenységet akarja szabályozni, de ezt károsnak tartom, mert a szülők ezt is felhasználhatják egymás ellen egy súlyosan túlterhelt gyermekvédelmi rendszerben.

Ha nem klasszikus gyermekvédelmi kérdés, miért terheli tovább a szakembereket?

A szülők, akik rossz viszonyban vannak, vagy akár ellenérdekelt felek egy felügyeleti jogi jogvitában (tehát, hogy kié legyen a gyerek) eddig is használták egymás ellen a gyermekvédelmi rendszert a játszmájukhoz, amelyben a sláger témák, hogy bántalmazással, meg rossz elmeállapottal vádolják egymást, vagy csak egyik a másikat. A bántalmazás szakértői bizonyítása érzelmileg megrázó a gyermek számára, emellett körülményes és hosszadalmas folyamat. Ezekkel a divatos, de nehezen megfogható vádakkal is többnyire sok a baj. Ráadásul itt van a pedofil törvény, amivel a fő probléma, hogy semmilyen támpont, hovatovább definíció nincs benne, így az egyéni értelmezéseké maradhat a terep.