„Orbán Viktor is hasonlóan gondolkodik” – mondta a leszbikus párra késsel támadó férfi

Balkanyar 2023. március 31. 08:55 2023. márc. 31. 08:55

Késsel hadonászva, gyűlölködő, fenyegető hangnemben támadt a villamoson két leszbikus nőre K. I., akit csütörtökön közösség tagja elleni erőszak büntette miatt első fokon öt év börtönre ítélt a Fővárosi Törvényszék.

„Az összes ilyet meg kell ölni! (…) Mit buziskodtok itt? Elvágom a torkotokat, kivéreztetlek titeket” – ilyen és ehhez hasonló szidalmakat és fenyegetéseket intézett a tanúvallomások szerint K. I. még 2021 őszén a budapesti 52-es számú villamoson két nőhöz, akik egymás kezét fogták. Az eset a késő esti órákban történt, a két sértett már a villamoson ült, amikor a vádlott felszállt a járműre egy dobozos sörrel a kezében. A tanúvallomások alapján a férfi enyhén spicces lehetett, bár ő ezt tagadta, csak azt ismerte el, hogy volt nála alkohol - írja a tárgyalásról tudósító hvg.hu.

A vádirat szerint késsel fenyegette meg a két nőt, méghozzá egy kilenc centi pengehosszúságú bicskával, amivel többször szúró mozdulatot is tett a sértettek felé. Az incidensnek a villamosvezető vetett véget, aki többszöri figyelmeztetés után végül leszállította a férfit még a Határ úti végállomás előtt, majd a végállomáson a két nőt – akik közül az egyik időközben már hívta a rendőrséget – a BKV pihenőhelyiségébe menekítette. A férfi a sértetteket még egy ideig figyelte a végállomásnál, majd elment, de később visszatért, de ekkorra már kiérkezett a rendőrség és elfogták.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2022. október 6-án kelt végzésével megállapította, hogy a vád tárgyává tett cselekmény a vádirati minősítéstől eltérően, emberölés előkészülete bűntetteként is minősülhet, erre tekintettel az ügyet áttette a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Fővárosi Törvényszékre.

Az ügyet csütörtök reggel tárgyalta a Fővárosi Törvényszék, ahol ismét meghallgatták a vádlottat, akitől az ügyészség képviselője megkérdezte többek között azt is, hogy akkor is a vádiratban szereplő módon reagált volna, ha heteroszexuális párt lát a villamoson. Erre K. I. arról kezdett beszélni, hogy néhány helyet kivéve Magyarország és a világ még nem tart ott, hogy azonos nemű párok nyilvánosan „ilyesmit” csináljanak. 

„Orbán Viktor is hasonlóan gondolkodik”

– jegyezte meg, hozzátéve, hogy nem egészséges, főleg a gyerekek számára nem, ha azonos nemű párokat látnak nyilvánosan. A vádlott megjegyezte, hogy ő nagyon konzervatív családban nőtt fel, és élőben még nem látott ehhez hasonlót, ezért is botránkozott meg ennyire. K. I. egyébként azt állította, hogy ő kérte a villamosvezetőt, állítsa meg a villamost, mert ő nem bír tovább egy légtérben lenni a két nővel. A huszonéves villamosvezető ezzel szemben a csütörtöki tárgyaláson azt állította, hogy ő szállította le a járműről a férfit.

A lap tudósítása szerint a tárgyaláson a vádlotton kívül a két sértettet, a villamosvezetőt, egy büfést (akitől a vádlott a villamosról való leszállása után további alkoholt vásárolt) és az egyik sértett volt férjét is meghallgatta.

A tárgyalás végén a bíró bűnösnek találta K. I.-t közösség tagja elleni erőszak bűntettében, és öt év börtönre ítélte – az ítélet nem jogerős, az ügy folytatódik másodfokon, mivel a védelem fellebbezett. A férfi továbbra is előzetes letartóztatásban marad.

Forrás: hvg.hu