Ősbűn, amit egy nemzettel szemben követnek el
Nem is kicsinyes bosszúról van szó, hanem tudatos, előre megfontolt és kivárt megtorlásról. Így értékelte Ercse Kriszta oktatáskutató, hogy országszerte legalább tíz olyan iskola van, ahol nincs vezető, mert nem fogadták el a pályázatát. Két és fél soros levélben tudatták például a Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnáziumot 20 éve vezető Cselik Ágnessel, hogy az igazgatói pályázatát Maruzsa Zoltán államtitkár döntése alapján nem támogatják. A székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium igazgatójának következő ciklusra benyújtott pályázatát annak ellenére elutasították, hogy nincs másik jelentkező. Legutóbb a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatójának pályázatát nem fogadták el ugyanígy, másik jelentkező és indoklás nélkül. És még talán nincs is vége a sorozatnak.
A hatalom áll így kicsinyes bosszút a renitens iskolák vezetőin?
Mi legtöbben szülőként, „iskolahasználóként”, a társadalom érintettjeiként, azt látjuk, hogy ez a hatalom már tizennégy éve szisztematikusan elveszi el tőlünk azokat a lehetőségeket, amelyekkel élve beleláthatnánk az iskolák életébe. Most már véleményünk sem lehet arról, kiknek a kezébe kerülnek a csemetéink az intézmények falai között.
Hova vezet ez a folyamat?
Nem is az a kérdés hová vezet mindez. Sokkal jobban fájlalom a bennünk maradó, kimondatlan kérdésekre hiányzó válaszokat. Kik azok az emberek, akikre rá kell bíznunk a gyerekeinket? Szépen, lassan megszűnt a lehetőség, hogy belelássunk az igazgatói pályázatokba, szépen, lassan elvették mindazokat a szülői jogosultságokat, amikkel dönthettünk volna arról, kit szeretnénk, vagy kit nem szeretnénk a gyerekeink közelében látni. Megbízunk, vagy sem az iskolában folyó pedagógiai munkában? És most már ott tartunk – ez a legabszurdabb –, hogy meg sem kérdőjelezzük: tényleg megteheti ezt a tankerület? Milyen hatalom ruházta fel? Milyen demokratikus magyarázattal tudnak előállni, amikor egy népszerű, elismert intézményvezetőt egyszerűen kitesznek a helyéről?
Azokat az intézményvezetőket – már nem is igazgatónak nevezik őket – emelik ki a tantestületből, akik a legtöbbet tettek a közösségért. A tanárokért, a diákokért.
Az a legnagyobb ősbűn, amit az oktatásban ma el lehet követni, ha egy jól működő szakmai közösséget szétver az állam. Most pontosan ezt történik. Borzalmasak lesznek a következmények! Azok a vezetők kerülnek ki az oktatási rendszerből, akik értik, hogy mit jelent a szakmai autonómia, akik kiálltak a kollégáik minőségi munkájának védelmében, akik mindennél fontosabbnak tekintik a tanulók érdekeit. Mindegy, hogy miről beszélünk, az iskolában támogatott sztrájkról, vagy polgári engedetlenségről, ők pontosan azok a tanárok, akik a zsigereikben érzik: nem lehet jó pedagógiai munkát végezni, ha nincsenek meg az iskola falai között a minimális szabadságjogok. Fontos volna, hogy mindezt látva, a társadalomban mind többen emeljék fel a fejüket és kérdezzék meg: miért? És követeljék: megállj!
Már nyár közepe van, a pályázatok lezárultak. Néhány helyen nem is volt más pályázó, csak az, akit elutasítottak. Ilyenkor kinevez az állam egy igazgatót?
Abban biztos vagyok, hogy meg fogják oldani. Odatesznek megbízható vazallusokat, teljesen alkalmatlan embereket, akik biztosan nem tesznek keresztbe a rendszernek. Pislogni sem mernek majd a tankerület közvetítette állami akarat ellen.
Lehetnek akár alkalmasak, lehetnek tehetségesek is, stigma lesz rajtuk…
Feltételezhetjük, hogy aki ilyen felkérést kap a tankerülettől, vagy aki csak odatolakodik egy ilyen állásért, nagyon pontosan felméri, mit várnak el tőle. Nem zárom ki, hogy lehet találni a kormány látókörében is olyan alkalmas, emberileg, oktatás-szakmailag alkalmas vezetőket, akik az elmúlt tizennégy évben is figyeltek a szakmaiságra, fontosnak tartották a magyar oktatás színvonalának megőrzését.
Már régóta nem a szakmaiság az, amit elsősorban megkövetelnek egy intézmény vezetőjétől.
Igaza van. A regulázás, a kontrollálás készsége fontosabb. Nem gondolom, hogy a tankerület szemében kérdés lenne, bizalommal fogadják-e az adott iskolában a kinevezetteket, vagy sem? A fontos az, hogy képes legyen az illető elfogadtatni mind a pedagógusok, mind a gyerekekkel oldaláról, hogy szó nélkül megtegyenek mindent, amit a jelenlegi hatalom előír számukra. Nagyon szomorú ez a helyzet. De legalább mi próbáljunk meg újra demokrata fejjel gondolkozni! Alkalmasságról beszélünk? Honnan tudjuk, hogy azok az emberek alkalmasak-e, akiket a tankerület kiválaszt? Azt sem tudjuk, a benyújtott pályázatok gyengesége, vagy más miatt utasítanak el pályázókat? Már kötelezettsége sincs a minisztériumnak, hogy valami indokot kitaláljanak valakinek a menesztésére. Teljesen kizárják a döntéshozatalból a társadalmat.
Mindez a legjobbnak tartott középiskolákban történik. Csupa olyan iskolában, ahol alkotómunka folyt, ahová a gyerekek is szerettek járni.
Nincsenek véletlenek. Nézzük meg az összefüggéseket. Milyen intézmény lehet nagy múltú, elismert és eredményes? Olyan hely, ahol nem csak eredményeket mutatnak fel. Az az iskola, amely képes megőrizni a szakmaiságát, és a működéséhez szükséges függetlenségét. Amely el tudja dönteni, hogy az ott tanuló diákközösségnek mire van szüksége, és ehhez a szükséglethez alkalmazkodik is. Olyan tantestülete van, ahol a vezető biztosítja a minőségi munka feltételeit… Ezek azok a közösségek, amelyek az elmúlt tizennégy évben, ha kellett, az utolsó csepp vérükig védelmezték, amit ez a kormányzat szisztematikusan le akart rombolni. Azt szeretnénk, ha boldog, gondolkodni tudó gyerekeket bocsátana ki az iskolarendszer, de aki ezt akadályozza, aki megpróbál gáncsot vetni, az a saját nemzete érdekeivel megy szembe.
