„Össztűz alatt“ a magyar jogállamiság az Európai Bíróságon – I. rész

A Bíróság ugyan pár ügyben már féket rakott az Orbán-rendszerre (többek között a „civiltörvény” megsemmisítésével, és a túlzott szigorral fellépő NAV és más hatóságok mértéktelen bírságolási gyakorlatának megfékezésével), de mostanra kezdik elérni a valóban fontos ügyek. Az igazi tüzijátékra az úgynevezett „gyermekvédelmi törvény” homofób passzusai miatt és a Klubrádió ügyében került sor, de két kisebb jelentőségűnek tekinthető ügyben is szorítóba került a kormány. Cikkünk első részében a Klubrádió ügyében lefolyt tárgyalásról, a második részben majd néhány más ügyről írunk.

A Klubrádió ügye azért is érdekes, mert nem mindennapi, hogy egy konkrét egyedi döntés lesz egy kötelezettségszegési eljárás tárgya. A magyar kormány jogi képviselői ezen az alapon kívánták elfogadhatatlannak minősíteni az Európai Bizottság legtöbb érvét.

A Bizottság azonban ezúttal is hivatkozott arra, hogy a konkrét eset rendszerszerű hiányosságokra mutat rá, a frekvencia használatából való kizárás nem arányos, és más médiaszolgáltatók esetén hasonló kihágásnál nem alkalmazott a Médiatanács ilyen szankciót. Az elnök kérdései is azt kívánták tisztázni, hogy az eljárás az arányosság és a transzparencia elvének megfelelt-e. A főtanácsnok (aki majd javaslatot tesz a Bíróságnak az ítéletre, amely indítványtól a Bíróság ritkán tér el) a Bizottságtól firtatta, hogy miért megy túl az egyedi ügyön a Klubrádió jelentősége (igaz, utána a magyar kormány képviselőinek is kemény kérdéseket tett fel).

Van azért két technikai buktató: a Klubrádiónak a médiaszolgáltatási engedélyét tagadták meg, nem a frekvenciahasználatot, de a legtöbb bíró és a főtanácsnok is értésre adta, hogy értik, hogy a kettő összefügg, és ezért a médiaszolgáltatási engedély elbírálásakor is figyelembe kell venni a hírközlési irányelvben foglalt elveket. Az egyik bíró nagyon is célzottan rákérdezett, hogyhogy a tartalomszolgáltatásra vonatkozott a médiaengedély (amit a magyar fél hangsúlyozott, hogy ne kelljen alkalmazni a frekvencia-odaítélésre alkalmazandó európai elveket), amikor a Klubrádió most is szolgáltat tartalmat az Interneten. Ezzel megfogta a magyar érvelés gyenge pontját.

Másrészt (nem utolsósorban miután a magyar bíró elkezdte firtatni ezt a kérdést) a Klubráció negatív saját tőkéjére, illetve veszteségére hivatkozva indokolta a magyar képviselő az elutasítást, miután az adatszolgáltatási kötelezettség többszöri elmulasztása nem tűnt olyan érvnek, amely meggyőzhetné a bíróságot, hogy az elutasítás jogos volt. A pályázati felhívás szerint az engedély csak olyan cégnek adható meg, amely stabil hosszútávú működést garantál. Ez a Médiahatóság szerint negatív saját tőke esetén, tekintettel arra, hogy a cégbíróság ennek alapján törölheti a céget, valamint mivel az árbevétel nem fedezi a személyi költségeket sem, nem biztosítható. A Bizottság szerint azonban a negatív saját tőke nem jár automatikusan törléssel, és a tulajdonos orvosolta a helyzetet, míg a rádió működési modellje szponzoráción és a hallgatók adományain (úgynevezett crowdfundingon, tömegek által kis összegekben nyújtott támogatásokon) keresztül finanszírozta a működést, a folyó veszteség se befolyásolta a stabilitást (nem került szóba, de olvasóink tudják, hogy a Klubrádiónak azóta is sikerült mindig elegendő pénzt gyűjtenie a működéshez „túlélési gyakorlatai” során).

Vita bontakozott ki abban az ügyben, hogy a műsorszolgáltatási engedély megtagadásában vagy megadásában mennyiben van szabadsága a Médiatanácsnak, illetve mennyire meghatározottak a súlyos és enyhe kötelezettségszegés kritériumai. Ezügyben a magyar válaszokat hosszú konzultáció előzte meg a három magyar jogi képviselő között, és csak később derült ki, hogy ennek oka az volt, hogy nem a kérdés szakértője beszélt. Miután ez utóbbi átvette a szót, gördülékenyebbe lett a válaszadás. Úgy tűnt viszont, hogy még így is bizonytalan volt, hogy két vagy három súlyossági kategória létezik, és a nem súlyos hibák megismétlése esetén mérlegelés nélkül súlyosnak minősült a kifogás. Az adatszolgáltatás többszöri késedelme annak ellenére volt az odaítélést megakadályozó ok, hogy az adatszolgáltatást először évente, majd félévente ellenőrizte csak a hatóság. Összességében a törvényi szabályozás hiányosságai kiütköztek a válaszokból.

Az esélyek eléggé kétesek, nem csak azért, mert nem egy jogszabályról vagy általános gyakorlatról van szó, hanem azért is, mert – legalábbis a tárgyaláson – nem sikerült kellőképpen tényekkel igazolni, hogy mi a jelentősége a Klubrádió ügyének. A magyar fél százezres nagyságú hallgatottságról beszélt, és megemlített két másik ellenzéki rádiót is (töredelmesen bevallom, soha nem hallottam róluk). Elvben a Bizottság kifejtette, hogy a Klubrádió földi sugárzásának lehetetlenné tétele súlyosan sértette a magyar sajtó szabadságát, és remélhetőleg az írásbeli anyagokban (amelyek nem nyilvánosak, de a tárgyaláson említettek szerint hivatalos és civil szervezeti információkkal támasztják alá a Bizottság érvelését) ennél konkrétabb információk szerepelnek.

Az ügy komolyságát azért mutatja, hogy nem a szokásos három vagy öt tagú tanács, hanem a tizenöt tagú Nagytanács jár el. Emellett Dánia, Belgium és Hollandia támogatta az Európai Bizottságot, de érveiket csak írásban fejtették ki.

Rantos főtanácsnok április elsején (rögtön hozzátette, hogy ne tekintsük áprilisi tréfának) ismerteti indítványát, de ez az az ügy, ahol komolyabb esélye van annak, hogy a Bíróság nem követi teljes egészében az indítványt.

Szabó S. László (Luxemburg)