Egy békeharcos karácsonyi hadjárata
Orbán Viktor a karácsonyt megelőző napokban a tőle megszokottnál is ügybuzgóbbnak bizonyult. Először a Patriótának adott interjút, majd a Kossuth Rádióban beszélt, aztán nemzetközi sajtótájékoztatót tartott, ezt követően a köztévében, végül pedig a Magyar Nemzetben is kifejtette gondolatait. Öt nap, öt megszólalás, s bár más megfogalmazásban, de lényegében mindig ugyanazt mondta: hogy a háborús politika helyett a békeévek politikája tér vissza, 2025-ben repülőrajttal fogunk indulni, ezért az országnak ismét nagy gazdasági sikerei lesznek.
Orbánnak Donald Trrumpban van minden bizodalma, akit – legalábbis a miniszterelnök megfogalmazása szerint – 2020-ban csalással fosztottak meg az elnökségtől. De most visszatér, s elintézi, hogy véget érjen az orosz-ukrán háború, s valamelyikük megsemmisül. Hogy melyik félre gondolt Orbán, azt nem fejtette ki, korábbi megnyilvánulásaiból azonban sejthető, hogy ebben a háborúban nem az ukránoknak drukkol. Nemrégiben még azzal is eldicsekedett, hogy míg Zelenszkij elutasította, addig Putyin megfontolja az ő béketervét. Ha tényleg így van – nem voltunk ott, így csupán Orbán közlésére hagyatkozhatunk –, akkor is felvetődik a kérdés: mi lehetett a békejavaslat tartalma, amit Putyin hajlandó megfontolni, míg Zelenszkij nem. Mert nagyon nem mindegy, hogy mit gondol a békekötés feltételeiről az agresszor és mit az oroszok által megtámadott áldozat.
Nem véletlen, hogy Orbán az év utolsó harmadában aktívabb lett a belpolitikában. Korábban hanyagolta Magyarországot, azt hitte, itt már minden el van rendezve, ezért úgy gondolta, hogy kiléphet a nemzetközi porondra. Ám időközben idehaza történt egy, s más, például az, hogy a kegyelmi botrány után el kellett búcsúznia – ahogy ő fogalmazott – két világsztártól, Novák Katalin államfőtől és Varga Judit volt igazságügyi minisztertől. Ha ez még nem lett volna elég, utóbbinak a volt férje, Magyar Péter is a színre lépett, amitől – szintén Orbánt idézzük –, megváltozott a belpolitikai erőtér. Emiatt pánik lett úrrá a Fideszen, mert hosszú évek után először vált realitássá, hogy esetleg elveszíthetik a hatalmat, s mindazt, ami ezzel együtt jár: a NER-közeli oligarchák további vagyonosodásának lehetőségét.
Orbán és a Fidesz kezdetben azt a taktikát követték, hogy nem vettek tudomást Magyarról és az általa elfoglalt Tisza nevű pártról. Ez nem bizonyult jó húzásnak, ezért utóbb az újonnan feltűnt politikai üstökös lejáratására összpontosítottak, ám ez sem jött be: a Tisza időközben elnökké avanzsált vezetőjéről lepattogtak a támadások, s Orbánéknak rá kellett jönniük, hogy ami eddig működött, az mostantól, az új ellenféllel szemben hatástalannak bizonyult.
Ebben a helyzetben az orbáni propaganda Magyar Péterről például azt kívánja elhitetni a még megmaradt hívekkel, hogy Brüsszel megbízottja, s Gyurcsány, majd Márki-Zay után őt szemelték ki a Fidesz-kormány leváltására. Magyar amúgy tényleg nem a semmiből jött: minden bizonnyal azok a többnyire nem túlságosan ismert fideszesek küldték őt a porondra, akik Orbántól és társaitól féltik a pártot. Nem bíznak már az eddigi elöregedett, korrumpálódott vezető garnitúrában és úgy gondolják, hogy a hatalom megtartásához nem Orbán, Szijjártó vagy éppen Rogán, hanem új, az említetteknél vállalhatóbb arcok kellenek.
Orbán felismerte, hogy nem Magyar, hanem egy, a nagyközönség számára láthatatlan belső ellenséggel szemben harcol. Ezért szerepel a megszokottnál gyakrabban, hogy megmutassa, nem szabad még őt leírni. Ám kérdés, nem túlságosan késői-e a hajrá. A jövő év eleji repülőrajt önmagában is kétséges, az pedig, hogy a Fidesz egyes vezetői már a lehetséges vereségről beszélnek, akár a vég kezdetét is előrevetítheti.