Újabb Fidesz-közeli civil mozgalom bontogatja szárnyait
Megtörtént, amire a magyarok milliói emberemlékezet óta vártak: megalakult a Magyar Ellenállás Mozgalom. Hogy valóban fontos ügyről van szó, azt az alapító atyák és anyák neve is fémjelzi: a többi között Apáti Bence, aki egy személyben balettáncos és publicista, vagy éppen Lajkó Fanni, György-Horváth Zsuzsa, nem utolsósorban pedig Abrakovics Joca.
Van-e ki e neveket ismeri? Na jó, Apáti Bencén kívül, mert ő már letette a névjegyét, amikor Vágó István halálakor képes volt a következő aljasságot leírni: „Öreg korára a DK politikusaként, Gyurcsány egyik legodaadóbb híveként időnként, sőt valójában szinte mindig olyan benyomást keltett, mint aki elvesztette a józan eszét, de most végre megpihenhet.” Most abba nem mennénk bele, hogy ez mekkora tahóság: Vágó István nem a DK politikusaként és Gyurcsány legodaadóbb híveként lett ismert, hanem azáltal, hogy Apátinál és társainál nagyságrendekkel komolyabb tudással és hitelességgel rendelkező ember volt, aki – szemben Apáti bumfordi állításával - öregkorára sem vesztette el a józan eszét.
De most nem mennénk bele ebbe, mert fontosabb, amiért a Nemzeti Ellenállás Mozgalom létrejött. Az MTI által közéleti személyiségnek nevezett társaság nem titkolja a mozgalom létrejöttének indokát. Mint írták: „a globalista erők által kitartott brüsszeli vezetők világossá tették: be akarnak avatkozni hazánk belügyeibe. Manfred Weber és szövetségesei azt is elmondták, kik azok a külföldi zsoldban álló politikai kalandorok, akikből bábkormányt akarnak létrehozni Magyarországon. Erre nemet kell mondanunk!”
Soros György valamiért kimaradt a felsorolásból, Gyurcsány Ferenc úgyszintén és Ursula von der Leyen nevét is elfelejtették megemlíteni. Javításra van lehetőség, annál is inkább, mert a CÖF-höz hasonló szellemiségű, bár hozzájuk képest kevéssé ismert és állami pénzekkel egyelőre nem kitömött mozgalom a kezdeti szerencsétlenkedések után egyszer akár még valódi tényezővé is válhat. Az utcai plakátokon magyargyűlölő politikusként ábrázolt Manfred Weber feltehetőleg már most is reszket a Nemzeti Ellenállás Mozgalom haragjától, csakúgy, mint Ursula von der Leyen, aki minden bizonnyal komolyan aggódik és emiatt éjszakánként álmatlanul forgolódik az ágyában.
A NEM – ez a mozgalom rövidítése – a céljait illetően nem ködösít. „NEM-et mondunk a globalisták beavatkozására! NEM-et mondunk a ránk kényszerített háborúra, migrációra és genderőrületre! NEM-et mondunk a globalistákat kiszolgáló politikai bábokra!”
Innen is látszik, hogy komoly emberek komoly mozgalmáról van szó, akik nyitott szemmel járnak a világban, és sok emberrel beszéltek. Ők mondták nekik, hogy alapvetően jól élnek, és nagyon elégedettek az Orbán Viktor vezette kormánnyal. Ha valami gondjuk van, az legföljebb annyi, hogy a globalista erők – tuggyukkik - bele akarnak kényszeríteni bennünket a háborúba, migránsokkal és genderesekkel árasztanák el a magyar hazát.
Nincs okunk kételkedni a NEM létjogosultságában, mindössze annyit jegyeznénk meg, hogy – amint arról a Hírklikk is beszámolt – a Policy Solutions nemrégiben elkészítette Magyarország problématérképét, vagyis, felmérte, mit gondolnak a magyarok az akkumulátorgyárakról, az LMBTQ-közösség jogairól, miért fogyasztanak kevesebbet, és mitől lenne jobb hely az ország.
Biztosan a megkérdezett magyar emberekben van a hiba, de a felmérés nem támasztja alá a NEM állításait. A magyar emberek ugyanis - szemben a NEM által említett hazafias célokkal - az alacsony béreket és a megélhetés magas költségeit tartják a legégetőbb problémának, emellett harmadikként az egészségügy állapotát, majd a korrupciót és a túl nagy társadalmi egyenlőtlenségeket említették.
Persze, a magyar emberek sem tévedhetetlenek, nem kizárt, hogy nincs igazuk. Már Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is megmondta a toronymagas infláció idején, hogy azért drága minden, mert korábban olcsó volt, és ugyancsak tőle tudjuk, hogy a magyarok nem azért fogyasztanak kevesebbet, mert nincs elég pénzük és rosszabbul élnek, mint korábban, hanem azért, mert a háború miatt megnőtt az óvatossági motívumuk.
Ezzel együtt helyénvalónak tűnik a NEM megalapítása, mert nemzeti ellenállásra valóban szükség lenne. Legföljebb a célkitűzésen lehetne valamelyest igazítani és a szegénységet, a korrupciót állíthatnák a célkeresztbe. Ebben az esetben ugyan kevesebb állami vállveregetésre számíthatnának, de legalább azt a látszatot keltenék, hogy a földön járnak és nem egy manipulált, a fideszes propagandagépezet által kreált univerzumban.