Upor László: történelmi bűnt követett el a felsőoktatás, és annak vezető rétege
Hosszú, harcos időszak egy szelete, amelyből végső tanulságot most nem lehet levonni, de megmutatja, ki lehet magunkért és a másikért állni, vannak útjai és módjai annak, hogy az ember ne vesztesként szálljon ki egy ilyen küzdelemből. Így fogalmazott a „Majdnem lehetetlen – Az SZFE autonómiaharcának története” című könyvéről Upor László dramaturg, műfordító, szerkesztő, egyetemi tanár, rektorhelyettes.
Emlékezetes, hogy a magyar kormány 2020 tavaszán nekifogott a teljes felsőoktatás gyökeres, politikai céloktól sem mentes átalakításának. A súlyos autonómia-megvonással járó „modellváltás” ellen a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) közössége határozottan tiltakozott. Upor László – az események idején rektori kinevezés előtt álló egyetemi oktató – a tiltakozásból lett mozgalom történetét mesélte el személyes nézőpontból a KlikkTV Mélyvíz című műsorában.
Az a közösség, amely harcolt az egyetem autonómiájáért, az nem vesztes, nem veszíthet, noha az egyetem mások kezébe került – fogalmazott Upor László. „Ez a könyv megáll annál a pontnál, amikor megalapítottuk a Freeszfe Egyesületet, és azok a hallgatók, akik kijöttek a régi egyetemről, elkezdtek diplomát szerezni külföldi egyetemeken, ami egyértelműen hatalmas diadala ennek a közösségnek, amit Európának hívunk, nemcsak a Freeszfe közösségnek.”
Hozzátette, hogy a magyar felsőoktatás egészében mennyit veszített, azt megint csak a jövő fogja eldönteni. „Én azt gondolom, hogy hatalmasat és gyakorlatilag helyrehozhatatlant azzal, hogy a felsőoktatás békésen, komolyabb fenntartások nélkül elfogadta az azt állapotot, hogy a sokszáz éves egyetemi autonómia nincs és nem lesz, és nem is törődünk vele. Erkölcsileg mindenképpen nyertes volt a harcos színművészetis közösség, és az is maradt.”
Upor László szerint a felsőoktatás, és annak vezető rétege történelmi bűnt követett el, nem azért mert nem álltak ki a színművészetisek mellett, hanem saját maga, a felsőoktatás maga miatt. „Egy-egy intézmény nem tudja megvédeni az egyetemi autonómia egészét, csak akkor lehetett volna tenni valamit, ha 38 rektor összefog, és azt mondja, ez lehetetlen, mert hosszú távon brutális károkat okozunk, még akkor is, ha egy-egy intézménynek lehet előnyös a modellváltás.”
A rablás célú modellváltás mindenképpen káros
Olyan jogokat kaptak a fenntartó kuratóriumok, olyan mélységben szólhatnak bele az egyetem működésébe, ami példa nélküli – mondta a színházi szakember. „Nem az a baj, hogy a kereskedelem és az ipar képviselői valamilyen módon kapcsolódnak a felsőoktatáshoz, ennek rengeteg előnye lehet – mondjuk nem a művészeti intézményeknél – a Műegyetemen, egy orvosi egyetemen, de az semmiképpen nem hasznos, hogy életfogytig kinevezett kurátorok beleszólhassanak a tanítás menetébe, felülírhassák az egyetem parlamentjének, a szenátusnak a határozatait, ahogy ez megtörténik naponta. Ez megbocsáthatatlan és megengedhetetlen, az önrendelkezés ezzel megszűnik.”
A külföldi partnereink sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítanak ennek, mint az itthoni kollégák
Nincsenek közösségi tereink, tanításra van hely, és az az éjjel-nappali együttes munka, ami a régi egyetemen természetes volt, az megszűnt. Ez hatalmas hiány és sok konfliktus forrása – tette hozzá Upor László. „Abból élünk, hogy szombaton zárva tartunk” – mondta a szlogent arra, hogy milyen bevételből teremtik meg az oktatás feltételeit. „Lehetetlen forráshiányban szenvedünk. Egy alapítvány támogatott bennünket, de ez meghatározott időre szólt, s még a külföldi tulajdonú magánvállalkozások sem mernek olyat tenni, ami a jelenlegi kormány szemében bűnös dolog volna, mert senki nem engedheti meg magának, hogy a kormánnyal szembehelyezkedjen.”
Az utóbbi hét évben sokkal inkább voltam a közélet szereplője, mint dramaturg vagy műfordító és éppen ideje visszatalálni a színházhoz – mondta Upor László a közeljövőről. Vannak még független színházak, de 2006-ban nagyon radikálisan elindult az átalakítás – tette hozzá. „Első körben a vidéki színházak kerültek állami kézre, a 2006-os választások után a fideszes önkormányzatok játszották át nekik, aztán a budapesti színházak jöttek, a független színházakat érintő katasztrofális megszorítás, majd a tao elvétele és a színházak szoros felügyelete, valamint színigazgatók furcsa kinevezése elég komolyan megpecsételte a színházak függetlenségét.”
Az a furcsa üzlet, amit a kormány és a főváros kötött, hogy néhány színház közvetlen fővárosi fenntartású maradt, művészeti szempontból lehet hasznos és a túlélés biztosítéka, de a színházak ketté vannak választva, ilyen és olyan pártállásúvá, amit „kikérek magamnak a művészet és a kultúra nevében.”
A KlikkTV műsorát itt nézhetik meg.
