Szerénység, Magyar elvtárs, szerénység

Jó, tudom, az iménti mondatban van egy kis szarkazmus, némi előítélet vagy kritika Magyarral szemben, és ha így gondolják, elárulom: így is van. És akkor itt hadd tegyek egy kis kitérőt.

Az a mondat nem azt akarja sugallni, hogy azon emberek közé tartozom, akik eleve elutasítóan gondoltak és gondolnak Magyarra. Ellenkezőleg: a váratlanul felbukkant, előbb kiugró fideszesként és Varga Judit exférjeként mutatkozó, majd politikusi ambíciókat megfogalmazó, aztán üstökösként berobbanó Magyart kifejezett rokonszenvvel kísértem. Noha igazából keveset tudok róla, jelleme egyelőre számomra nehezen megfogható, vagy megfejthető, de elismerem: a reményt hordozza magában. Olyat tett a magyar politikai életben, amilyet régóta senki: alaposan felforgatta az állóvizet, és tizennégy év után valódi kihívást jelent a Fidesznek. Hogy miért követik őt ennyien, arra egyelőre csak az a magyarázat, hogy társadalmunk többsége már meg akarna szabadulni az orbáni világtól, és ezt az esélyt a jelenlegi ellenzék tizennégy év óta nem tudja megjátszani.

Igaz tehát, hogy Magyar a remény, de az is igaz, személye, küldetése fekete doboz; igazán nem tudjuk, mit várhatunk tőle. Annyit már felfogtunk belőle, hogy jól megtanulta a NER-t, annak taktikáját, retorikai fordulatait, és ezeket jól használja, illetve fordítja szembe a szellemi atyákkal. Mindenre és mindenkire csípőből lő, anélkül hogy mögötte ott sorakozna az agit.prop osztály teljes hadserege, megafonostól, századvégestől, nézőpontostól, és még ki tudja hány, állami pénzből kitartott emberből. Ez a gyorstüzelő módszer sokszor hoz tévedést, rossz mondatokat, de egyelőre – úgy tűnik – a hívek mindent megbocsátanak neki. Még azt is, hogy bizonyos kérdésekre nem hajlandó válaszolni; ilyen ez a politikai konjunktúra. Amelyből – ismereteink szerint – könnyen lehet zuhanás is. Pláne, ha Magyar maga is elhiszi, hogy csodatevő, elrugaszkodva földtől mindenki fölött lebeg, és az igazság és a tisztesség bajnokaként mutatja fel magát, miközben mindenki mást – nevezzük őket politikai ellenfeleknek – igyekszik a mélybe taszítani, dezavuálni. Mert most Magyar nagyjából ezt az utat járja. Aljas, hazudozó, korrupt a teljes ellenzék, egyikkel sem lehet együttműködni, még csak tárgyalni sem nagyon.

És itt érünk vissza a jövő heti találkozóhoz. Azt mondja Magyar, előzetesen: a tiszások nem ülnek be a fővárosi cégek vezetőségébe, főpolgármester-helyettest sem javasolnak. Azt is csak később döntik el, ki lesz a másik öt képviselőjük, aki beül (öten már korábban felvették a mandátumukat). Szkeptikus az új közgyűléssel kapcsolatban, mert szerinte Karácsony emberei azt terjesztik, hogy meg fogják vásárolni a Tisza képviselőit, így nehéz bizalmat építeni.  

„Kicsit még abban a hitben vannak az urak, a főpolgármester és mindenki a hatalmi elitben, hogy minden ugyanúgy megy tovább, mint eddig” – magyarázta Magyar. Nem kötnek háttéralkut, ügyek mentén viszont együttműködnek másokkal, de nem akarják Karácsony Gergely helyettesének megszavazni se Kiss Ambrust, se Tüttő Katát. 

Értem én: olyan helyzetet kell teremteni, még a tárgyalások előtt, hogy az erkölcsi fölény nála legyen. De milyen erkölcsi fölény az, amelyben egyrészt nem tiszteli meg a választókat azzal, hogy megnevezi, kik is fogják képviselni a közgyűlésben a pártot, és hogyan fogják szolgálni a budapestieket, és milyen állítás az, amelynek semmi kézzelfogható alapját nem láttuk, hogy tudniillik Karácsonyék meg akarják vásárolni a tiszásokat. Azokat, akiket még nem is ismernek? Egyébként is: hogy lehet odaülni tárgyalni, ha előzetesen bűncselekményekkel vádolom meg a partneremet. Válaszolok: csakis úgy, ha nem tekintem partnernek, akivel találkozom. Beszél ugyan Magyar kompromisszumokról is, de nem hagy kétséget afelől, hogy annak kell majd történnie Budapesten, amit ő akar. És hogy mit akar, azt majd, talán ősszel bemutatja. 

„Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység” – mondja Bástya elvtárs a Tanúban. És mit mond Magyar?