A halasi határ rémei

Balkanyar 2022. január 5. 10:40 2022. jan. 5. 10:40

Fekete párduc nyomait kutatták a napokban Bács-Kiskunban. Ám nem először rémisztgeti kóborló nagymacska híre a térségben élőket, különösen a kiskunhalasi tanyavilágot. A régebbi időkbe tekintve kiderül, hogy egészen más állat tartotta rettegésben a futóhomok békés népét. Végső István halasi történész napjaink párducsztorija után felidézett néhány történetet a határban egykor leselkedő fenevadakról.

– A pásztorvilágban, a későbbi, pásztortüzeknél elmondott történetekben gyakran keveredett a közönséges farkas és az aranysakál (nádi farkas) alakja. A puszta rémei gyakran támadták a külterületet régebben is. Számos intézkedést igényelt anno is a közigazgatás és a rendvédelem részéről a kártevő ragadozókkal szembeni védekezés. Gyorsan tegyük hozzá, hogy a mai kiskunhalasi határ össze sem hasonlítható a régivel, amely a 20. század elején a történelmi Magyarország ötödik legnagyobb külterülete volt, összesen 112 ezer kataszter hold – fogalmazott Végső István.

Az 1800-as években több alkalommal is közös farkasvadászatot tartottak a kiskunsági települések, mert úgy elszaporodtak a ragadozók a határban. Az 1920-as évek végén egészen sok hír szólt farkasok, aranysakálok felbukkanásáról. Még a városban is megjelentek a nádi farkasok 1928 telén, persze a riadalom a határban nagyobb volt.

A második világháborút követően sokáig nem lehetett farkasról hallani. Újra az 1960-as évek végén pusztított ez a ragadozó a kunsági határban, akkor Bugacon lőttek ki egy hatalmas példányt.

– Aztán 1985 és 1988 között ismét a címlapokon volt Kiskunhalas, majd szinte Bács-Kiskun megye teljes déli része. Ugyanis a közbeszéd szerint „puma” jelent meg a déli országrészben és pusztította a tanyák állatállományát. Halason kívül három év alatt számtalan helyen észlelték, látták: Érsekcsanádnál, Kiskőrösnél, Harkakötönynél, Kunfehértónál, Kiskunmajsánál, Balotaszállásnál, Dunapatajnál, Zsanánál, Tajónál és Akasztónál is – idézte a történéseket a baon.hu szerint Végső István.

Végül 1988 júliusában sikerült puskavégre kapni, de nem a pumát, hanem egy farkascsaládot. Halas régi határában, az egykori Fehértópusztán lőtték ki az üldözött vadat. A nagyra nőtt hímfarkas 58 kilós volt, teljes hossza 162 centiméter, metsző fogai 32–35 milliméter hosszúak voltak, az egyik szemén hályog volt. Egy tapasztalt, 66 éves kunfehértói, nyugdíjas erdész, Tarjányi István bukkant a nyomára a farkas famíliának, és számolta fel a „veszélyforrást” 12-es IZS puskájával. A nőstény elmenekült a lövöldözés elől. A három farkaskölyök közül egy elpusztult. Az elfogott túlélőket a kecskeméti vadasparkba szállították. A hímfarkas tetemét a Természettudományi Múzeumba vitték.

Úgy feltételezték, hogy a farkasok Romániából vagy Jugoszláviából „szökhettek át”. Biztos, ami biztos, 1988 augusztusában farkas hajtóvadászatot szerveztek a kunfehértói határban, ahol még két, 30-30 kilós süldőfarkast kilőttek. Az első „halasi puma” rejtélye ezzel úgy tűnt, hogy megoldódott.

Végső István írásában Nagy Czirok László halasi néprajzkutatót is idézte, aki így számolt be a farkasokhoz kötődő régi esetekről a Lótartás a Kiskunságon című könyvében: „A téli állások közelében a homokbuckás tájakon volt fa elegendő, mert a természet maga is fásított: hordta a szél a pelyhes fa magokat (nyár, fűz), s így a vizek, tavak közelében is növekedtek fák. Az ilyen fás tájakon, kivált téli időben, a farkasok – néha egész csorda farkas – könnyen megközelítette a ménest és gyakran rá is tört. Az 1760-as évek egyik telén – mint Kerekes Gergely halasi ménesszámadó panasziratában olvasható –, a Duna menti Őrjegekből kiszorult farkascsorda a szarkáspusztai ménest is megtámadta, s 70-nél is több lovat megölt, vagy megsebesített. A farkastámadás ellen pásztortüzekkel védekeztek a csikósok, mert a tűztől félt a farkas. Néha már napközben észrevették a csikósok vagy kutyáik, hogy farkas leselkedik a közeli erdőszéleken s várja az éj beálltát, hogy támadhasson.”