Csillagbölcső a Waldorf Iskolában

Legendás, hogy mennyire megtalálod a hangot a gyerekekkel, kamaszokkal. Hogy csinálod?

- Nagyon egyszerű a válasz, amikor velük vagyok én is gyermekké változom, és átadom magam a játéknak. Persze kell a pedagógiai figyelem és fegyelem, de ez is játékos formában. Fontos, hogy ne rólam legyen szó, hanem róluk, fontos, hogy ha az ő kultúrájukról, értékrendjükről van szó, akkor legyek nagyon nyitott, hallgassam meg a zenéiket, tudjam a legújabb divatokat, a szlenget, a digitális világ vívmányait tanítsák meg és ezzel együtt alakuljon ki akkora bizalom közöttünk, hogy a közös munka dinamikusan tudjon haladni.

- Z generáció, alfa generáció... - Rendezőként, pedagógusként mennyire érzed a változást? Miben nyilvánul meg a generációs különbség? Milyenek a mai tizenévesek?

- Egyre táguló szakadék van a generációk között. A változással alapvetően nincsen bajom, hiszen Horatius is megmondta már, hogy csak "a változás állandó", viszont ha a színház szemszögéből vizsgálom ezt a változást akkor nagy a baj. A túlinformált, digitális kort éljük, amikor tele van a fejünk oda nem illő, felesleges információkkal (magamra és a gyerekekre gondolok), sőt ráfüggtünk a 3-5 másodpercenként villogó videókra, akciókra, képekre... A színház az embert és annak viszonyait vizsgálja a mindenkori környezetével, ehhez pedig nyugalom, higgadtság és a részletes megfigyelés/elemzés kell. Lassan ki lehet jelenteni, hogy a mai gyermekek figyelme, nyitottsága és türelme nagyon véges, így nekem a munka az elmúlt években azzal indul, hogy ezeket a készségeket fejlesszük, és ha ez már megy, akkor tudunk belevágni a közös játékba. A mai tizenévesek mindent tudnak, de semmire nem mennének vele. Ezt próbálom orvosolni.

- Sok gyerek nagyon szeret színjátszó csoportba járni. Te hogyan látod: miért alakul ki az erős kötődés? Mi az, amit elsajátíthatnak? Milyen értékeket kaphatnak? Miben segíthet nekik a színjátszás?

- Alapvetően nem a színjátszás az, ami a kötődést kiváltja, hanem a közösséghez tartozás. Ha jó a csapat és emberi a csoportvezető, akkor akár sportban, akár más művészeti ágban is jó közösség tud kialakulni. A színjátszás talán azzal a tulajdonságával emelkedik ki, hogy a lélekkel nyíltan foglalkozik. A fiatalok sokszor itt tapasztalják meg először, hogy több ember előtt belső vágyaikat, félelmeiket, kérdéseiket kimondják, feltegyék, eljátsszák. A színjátszásban nincs tabu, hiszen a gyerekek ösztönüknél hajtva kíváncsi természetűek, és amire nem kapnak választ, arra vagy kitalálnak valami hülyeséget, vagy rossz helyről származó információval pótolják. Itt megtanulhatják, hogy a bizalmi közösséghez való tartozás az egyik legerősebb kapcsolódási forma a család után. A tanév során készségeket fejlesztünk, majd előadást készítünk. A készségfejlesztésbe tartoznak többek között: beszédtechnika, ritmus, dinamika, időérzékelés, térérzékelés, figyelem, fegyelem, alázat, érzékszervek fejlesztése, testtudat, színészi eszközök fejlesztése, és a legfontosabb: önismeret és társismeret.

- Húsz éve vezetsz színjátszó csoportokat. Mi a véleményed az oktatásról folyó vitáról? Hogyan lehetne jobban csinálni?

- Úgy érzem az oktatási rendszerünk középpontjában nem a gyermekek állnak, hanem a tanárok, a pénz és a politika. Én igazából nem foglalkozom nagyon a most folyó ügyekkel, mert szabadúszó vagyok, nem fenyeget az állami rendszer baseball ütője. Az elmúlt 20 évben nagyon sokat dolgoztam ingyen, önkéntesként, a gyerekekért. Úgy lehetne ma jobban csinálni szerintem, ha meghallgatnánk a gyerekeket és az ő igényeik mentén, a skandináv oktatási elvekkel párhuzamban kialakítanánk egy modern magyar gyermekközpontú formát. Az az érzésem, hogy ma az a cél, hogy összeszerelő ország legyünk. Legyen sok szakmunkásunk, akik gépeket nyomkodnak három műszakban. Az elit pedig menjen egyetemre. A többiek pedig ne gondolkodjanak, mert ha gondolkodnak, akkor abból vita lenne, azt pedig nem szereti a hatalom… (Forrás: keol.hu)