Elmarad a kecskeméti repülőnap

Balkanyar 2023. június 4. 10:50 2023. jún. 4. 10:50

Az orosz-ukrán háború miatt elmarad a kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) tegnap (pénteken) az MTI-vel.

A közleményben azt írták, hogy a mostani háborús időkben a HM és a Magyar Honvédség számára Magyarország és a magyar emberek biztonsága az első.

A háborúval járó biztonsági kihívások miatt most a hadgyakorlati, kiképzési, haderőfejlesztési és katonaszakmai feladataik élveznek előnyt, ezért az augusztusra tervezett kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató idén elmarad - jelezték.

"Elhúzódó háborúra számítunk, ezért jelentősen felgyorsult a haderőfejlesztés folyamata, nemcsak az eszközbeszerzések és a védelemipar területén, de fokozott figyelem irányul a katonák harckészültségének emelésére is" - fogalmaztak.

Úgy folytatták, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Böröndi Gábor altábornagy, vezérkari főnök részére a haderő képességének magasabb, hadműveleti szintre emelését írta elő, amely az alakulatok számára fokozott terhelést és összpontosítást jelent.

Az állomány ezért gyakorlatokon vesz részt, amelyeken a hivatásos állomány mellett kiemelt szerepet kapnak az újonnan megalakult területvédelmi erők is.

- A kiképzést előtérbe helyezve, a beérkező eszközökre és a gyakorlatok során megszerzett és megerősített képességekre alapozva olyan felkészült, összetartó, 21. századi haderőt építünk, amely - amellett, hogy garantálja Magyarország és a magyar emberek biztonságát - a szövetségi rendszerekben továbbra is kiváló és nemzetközileg is elismert színvonalon teljesíti feladatait - áll a HM közleményében.