Emléktáblát avattak Félegyházán
Az augusztusban elhunyt Magony Bence testépítő, atléta, a kiskunfélegyházi Atlasz Gym edzőterem alapítójának tiszteletére avattak emléktáblát a minap. A megemlékezésen részt vett Csányi József félegyházi polgármester, Bence rokonai és az egykori sporttársak, barátok. Az edzőterem oldalfalára helyezték el a táblát, amit a barátok, ismerősök és rokonok finanszíroztak.
Magony Bence pedagógus házaspár gyermekeként, 1966. január 15-én, Kiskunfélegyházán látta meg a napvilágot. A sportot kedvelő és művelő szülei révén korán megismerte a sport iránti alázatot, a szorgalmat, a kitartást és a küzdő szellemet. Kicsi gyerekként sakkozni kezdett, ám ezekről az időkről Woody Allent humorosan idézve mindig csak ennyit mondott: "Nem vettek be a sakkcsoportba a magasságom miatt!"
Így, egy idő után sportágat váltott és az édesapja, Magony József, a magyar bajnok nyomdokaiba lépve, a dobóatlétika felé fordult. Az a büszkeség motiválta, hogy általános iskolásként, majd gimnazistaként is atlétikai versenyeken vett részt, előbb diszkoszvetőként, majd gerelyhajítóként.
– A sport mellett, kiváló tanulmányi eredményei is voltak, a történelmi tudása kimagasló volt. A sikeres érettségi vizsga után, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol testnevelő és történelemtanárként vehette át a diplomáját. Dobóatlétaként oszlopos tagja volt a dobócsoportnak. A sport iránti szeretetét és a gerelyhajítás kihívásait, boldogan élte meg, minden egyes edzésen. Mindössze huszonöt esztendősen, baráti támogatással alapította meg az Atlasz Gym edzőtermet Kiskunfélegyházán. A testépítés lett az újabb sportága, amiben végül kiteljesedett. Akaratereje, motivációja és a győzelemre való éhsége meghozta gyümölcsét: 1995-ben az országos vidékbajnokságon második lett, a következő évi országos bajnokságon negyedik helyezést ért el, majd 1997-ben Budapesten, Testépítő Magyar Bajnok lett.
Ugyanabban az évben a Fitness Akadémia indulásakor, a tanári kart erősítette, a testépítés-fitnesz szak gyakorlati vezetőjeként. A Félegyházi közlöny cikke szerint, amellett, hogy szív-lélek ember volt, szórakoztatva tanított, ez volt az ő igazi védjegye. Lelkes, magával ragadó, profi oktató volt, imádták a hallgatók. Az iskola vezetői és a tanítványok is szerették volna, ha folytatja a tanítást, de ő szerényen csak annyit mondott: már mindent átadott, amit tudott…