Garai székelykörösök elismerése

Balkanyar 2024. június 21. 08:21 2024. jún. 21. 08:21

Újabb szakmai elismerést kapott a Garai Székelykör Egyesület: a hagyományőrző csoport, a napokban Hőgyészen megrendezett Székely Találkozón Sebestyén Ádám-díjban részesült.

A Garai Székelykör Egyesület keretében működő asszonykórus és a néptánccsoport vett részt a hőgyészi rendezvényen, amelynek keretében megemlékeztek arról, hogy 35 éves a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége, ez alkalomból pedig a kétévente odaítélt díjakat is átadták. A Sebestyén Ádám-díjat 1996-ban (a honfoglalás 1100. évfordulója alkalmából) alapította a szövetség, az ősi kultúránk megőrzésért és ápolásáért végzett munka elismeréséért.

Antal Zsolt, a Garai Székelykör Egyesület elnöke a bajahangja.hu-nak elmondta: annál is inkább örvendenek az elismerésnek, mivel ezt a díjat jellemzően inkább magánszemélyek számára ítélik oda és kevésbé csoportoknak.

– Az elmúlt években olyan személyiségek kapták meg ezt az elismerést, akik kiemelkednek a székelység közül, és már több évtizede eredményesen munkálkodnak a hagyományőrzés és a népi kultúra területén. A mi esetünkben az asszonykórusunk volt a zászlóshajó, már az 1960-as években említés történt a tevékenységükről. A Székelykör a 90-es években alakult, majd 2005 óta működik egyesületi formában, és bővült két tánccsoporttal, hangszeres zeneoktatással, népművészeti táborral, majd különféle eredményekkel. Mindezek elismerése a Sebestyén Árpád-díj – mondta Antal Zsolt. Hozzátette: nagy figyelem hárul a gyerekcsoportokra, mivel az elnéptelenedő településeken különösen fontos, hogy a gyerekeket, fiatalokat összefogják és számukra értékes, hasznos tevékenységet kínáljanak.

– Jelen pillanatban két tánccsoportunkat ötven (általános és középiskolás korú) gyerek, valamint 25 felnőtt alkotja, de ha beszámítjuk a segítőket is, akkor a közösségünk több mint száz főt számlál – ismertette az elnök, aki azt is elmondta, hogy az elismerés a jövőben még elmélyültebb munkát és ehhez méltó magatartást irányoz elő.

A Garai Székelykör Egyesület a tanév végét és a nyári szünidőt a külső körülmények javítására szánja: gyarapítják népviseleti készleteiket, valamint felújítási munkálatokat végeztetnek a művelődési házban, amely számukra otthont biztosít. Fellépések leginkább augusztusban, a Bukovinai Fesztivál keretében várnak rájuk, majd megrendezik a 18 éve töretlen népszerűségnek örvendő népművészeti tábort, ahová Erdélyből is várnak résztvevőket. (S. B.)