Jubileumi ünnep Hartán

Balkanyar 2023. május 27. 10:27 2023. máj. 27. 10:27

Újratelepülésének háromszázadik évfordulóját ünnepli az idei évben Harta. A nagyközségben tegnap (pénteken) kezdődött a háromnapos jubileumi ünnepségsorozat. Ennek keretében felavatták a központi park sétányát, melynek emlékművével a német ősök előtt tisztelegnek.

Az első újratelepítő családok 1723-ban érkeztek a térségbe Hessenből, Pfalzból, később Württenbergből és Speyerből, az akkori földbirtokos, Ráday Pál gróf birtokára. Rájuk is emlékeztek a Ráday Pál emlékparkban, ahol Kelemen Zita, a Ráday Pál Általános Iskola és AMI igazgatójának múltidéző gondolatait követően, az intézmény ötödikesei elevenítették fel az óhazából Hartáig vezető utat. A Grőbné Ranga Nelli vezette előadás nagy sikert aratott a népes közönség soraiban, melyben ott voltak a német partnertelpülések Lossburg és Hammerbrücke küldöttei is – számolt be róla a baon.hu. - Az emlékparkban koszorúzással emlékeztek a nemes lelkű Ráday Pálra.

A központi park sétányának avatójára tovább gyarapodott az együtt ünneplők száma, hiszen megérkeztek a francia testvérváros, Anse képviselői is. Az ott felavatott emlékmű is a német nemzetiségű elődökre emlékeztet, melyen megörökítették az egykori családok neveit. Összesen 260 név olvasható a sétány közepén húzódó vaslemezen.

Dollenstein László polgármester beszédében kiemelte, hogy Harta története nem háromszáz éves, hiszen ősidők óta lakott hely volt, ami a török uralmat követően elnéptelenedett. A község vezetője tisztelettel szólt a 300 éve érkezett telepesekről és leszármazottaikról, akik áldozatos és kitartó munkájának köszönhetően folyamatos fejlődött a település.

– Azokra emlékezünk, akik munkájukkal gyarapították a falut, akik hírnevet szereztek községünknek, akik a legnehezebb időkben is meg tudták őrizni nemzetiségi identitásukat – fogalmazott a polgármester, aki hozzátette: a 300 éves évfordulóról könyv- és filmbemutatóval, előadásokkal is megemlékeztek. Mint elhangzott: az elsőként érkezett 32 család csupán egy-két magyarlakta házat és végtelen pusztaságot talált a Ráday-birtokon.

– A semmiből teremtettek a háromszáz év alatt nem csak élhető, hanem vonzó települést, jól termelő mezőgazdasággal és mára már iparral is. A történelem viharai számtalanszor próbára tették az itt élő nemzetiséget annak ellenére, hogy apolitikusnak volt nevezhető a lakosság, gondolkodásukban prioritásként a munka szerepelt és Magyarországra mindig hazájukként tekintettek – mondta beszédében Dollenstein László, aki hozzátette: Harta lakosai ma is hűek apáik örökségéhez.

A nagyközség története elevenedett meg a Hartai évszázadok című versben, amit a szerző, Horváth Tibor adott elő, majd Ritter Imre, a Magyar Országgyűlés német nemzetiségi képviselője köszöntötte az egybegyűlteket.