Kiskun Kupa Félegyházán

Balkanyar 2023. május 29. 10:43 2023. máj. 29. 10:43

Fussunk együtt Kiskunfélegyháza csodálatos belvárosában! – ezzel a címmel hirdette meg a főszervező Jogging Plus Sportegyesület, valamint az önkormányzat a harmincadik Kiskun Kupa futóversenyét.

Minden korosztály megtalálhatta a magának kedvező távot a hétvégén. A legkisebbek, az Ifjú titánok, koruktól függően, 200 és 1000 métert teljesítettek. A Talpra magyar! váltót, amelynek távja 1848 méter volt, háromfős csapatok futották, egymást váltva. A Petőfi-futamon pedig öt, tíz és 21 kilométer közül választhattak a sportolók. A versenyre rekordszámú futó nevezett, több mint ötszáz. A futást megelőző nap már olyan sokan előneveztek, hogy félő volt, nem lesz elegendő a rajtszám. A rendezők szerencsére meg tudták ezt is oldani. A rajt és a cél a Hősök parkjában volt, ahol különböző programok várták még az érdeklődőket.

Először a legfiatalabbal álltak a rajthoz, közülük többen is szülővel, vagy nagyobb testvérrel együtt teljesítették a távot. Akadt olyan fiatal, aki először saját korosztályának megfelelő távon indult, de később rajthoz állt öt vagy tíz kilométeren is. A három hosszabb távon, két helyen frissíthettek a versenyzők.

A célban alma, banán, szőlőcukor, ásványvíz, péksütemény várta a futókat, de kis csomagot is kaptak, amiben energiaszeletet és üdítőt találtak. Aki akarta, az még megfejelhette ezt tejjel, kakaóval vagy különböző gyümölcsízű joghurttal, az egyik támogató jóvoltából – írja a Félegyházi Közlöny.

Aki részt vett az eseményen, az egy élménnyel lett gazdagabb. Sokan mondták azt, hogy azért is jönnek Kiskunfélegyházára, mert nagyon jó szervezésű versenyben van minden évben részük.