Kutató kerekegyházi lokálpatrióták

Balkanyar 2024. május 20. 15:20 2024. máj. 20. 15:20

Tíz éve alakult meg a Kerekegyházi Lokálpatrióták Egyesülete. Az amatőr helytörténészek a településük múltját kutatják, feldolgozzák a birtokukba jutott adatokat, illetve digitalizálják a kulturális értékeket, a családoknál még fellelhető korabeli tárgyak, dokumentumok, híradások, fényképek alapján.

– Egyesületünk évtizedes programja, hogy feltárva és feldolgozva Kerekegyháza történetét, kutatási eredményeinket előadások, kiállítások keretében mutassuk be, illetve írott formában tegyük közzé. Az elmúlt évek alatt több mint száz kisebb, nagyobb rendezvényt tartottunk. A programok zömében településünk múltjához kapcsolódtak. Munkánk eredményességét mutatja, hogy ma már egyre nagyobb igény jelentkezik arra a lakosok körében, hogy minél szélesebb körben megismerjék születési és lakóhelyük történelmét, a település lakóinak korabeli életét és az egyes fontosabb történelmi események településünkre gyakorolt hatását – nyilatkozta Bodor József, a Kerekegyházi Lokálpatrióták Egyesületének elnöke.

- Az egyesület tagsága először, az évfordulóhoz kapcsolódva, az első világháború Kerekegyházát érintő eseményeit dolgozta fel három részben, a harctéri eseményektől kezdve, a hátországon át, Trianonig bezárólag. A kiállításokkal összekapcsolt előadások megszervezésébe több civil szervezetet is bevontunk. Kilenc éve kezdtük el szisztematikusan feldolgozni településünk történetét, végigkutattuk a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei levéltárakat. Feltárva a Kerekegyháza újratelepítése előtti iratokat. Később a Pest, majd a Bács-Kiskun vármegyei levéltárban kutakodtunk. A helyi posta, a vasút, a mozi múltját is sikerült feldolgoznunk.

- Látványos, sokrétű rendezvénnyel ünnepeltük meg a helyi posta megnyitásának 140. évfordulóját. Egy estére megnyitottuk a nyolcvan esztendeje indult, a nemzedékeknek élményt adó, de már nem létező mozinkat. A jeles évforduló alkalmából emlékkiállítást rendeztünk, illetve levetítettük a Dr. Kovács István című filmet, ami egykoron első alkalommal forgott a Hunyadi Mozgó vetítőgépén. Minden év februárjában Wass Albert felolvasó estet tartunk, de évfordulóhoz kapcsolódva szerveztünk már Gyóni Géza, Móra Ferenc, Tömörkény István, Petőfi Sándor és balatoni Farkas Alice felolvasó estet is – idézte fel az elmúlt évtized legfontosabb eseményeit a baon.hu kérésére Bodor József.

A kerekegyházi lokálpatrióták rendezvényei közül kiemelt jelentőséggel bír a hagyományteremtő szándékkal megszervezett redempciós négyhatár-járás. Az Őseink lábnyomában címmel meghirdetett rendezvény 2019-ben indult. Az első határbejárás alkalmával a Kunbaracs, Kerekegyháza, Lajosmizse és a Kerekegyháza, Kecskemét–Hetényegyháza, Lajosmizse, idén pedig a  Kerekegyháza, Kunbaracs, Lajosmizse, Ladánybene közös határait járták be a résztvevők. Az útvonalukat az Országos Levéltárból kikért térképek alapján tervezték meg.

– Kerekegyháza története csak hézagosan ismert, a település múltjával csak néhány kiadvány foglalkozik, melyek leginkább az ismertebb eseményeket, jórészt a közelmúlt eseményeit dolgozzák fel. Sajnos egyre kevesebb olyan kerekegyházi polgár él köztünk, aki hiteles információkkal szolgálhatna számunkra. Sok esetben csak a leszármazottak birtokában lévő emlékekre és dokumentumokra támaszkodunk. Szerencsére sok olyan korabeli fénykép, tárgy és irat lelhető fel, amelyek fontosak Kerekegyháza múltjának minél szélesebb körű megismeréséhez, dokumentálásához. Bőven van mire országos és helyi szinteken is büszkének lenni. Ennek okán kiemelt jelentőséggel bír városunk múltjának feltárása, amely később már semmilyen módon nem lesz pótolható. Az összegyűjtött anyagokat szeretnénk megismertetni gyermekeinkkel is. Reményeink szerint ezzel fontossá válhat számukra is, hogy Kerekegyházán élhetnek, jobban kötődnek majd városunkhoz – emelte ki az egyesület elnöke.

A munka nem áll meg, folyamatban van az évfordulós események feldolgozása, a kerekegyházi lokálpatrióták tervei között szerepel a kutatási eredményeik könyv formájában való megjelentetése. A tagság nem titkolt célja felerősíteni, visszaállítani a jász öntudatot, hiszen nekik köszönheti létét Kerekegyháza.

– Kultúránk, hagyományaink, hagyományos értékeink megőrzése és ápolása mellett, nagy hangsúlyt kap a Kerekegyházáról elszármazott emberek bemutatása, akiknek munkássága kiemelt jelentőséggel bír. Az Innen indultam rendezvényünk vendége volt dr. Fehér Tibor főiskolai docens, az ÁFEOSZ Kereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium nyugalmazott igazgató főtanácsosa, dr. Kovács A. Gábor nyugalmazott kórházigazgató főorvos, Görbe László piarista szerzetes, a kecskeméti Szentháromság templom plébánosa és Weninger Endre a kecskeméti Katona József Gimnázium nyugalmazott angol és történelem szakos tanára, író is.