Küzdelem az autista gyermekekért

Balkanyar 2023. május 30. 10:40 2023. máj. 30. 10:40

A Bonis Bona díj célja, hogy erkölcsileg és anyagilag is elismerjék a tehetséges fiatalokat segítő szakembereket és szervezeteket. Az idei díjazottak között volt a kecskeméti Szabó Klára, az Autista Gyermekekért Egyesület egyik alapító tagja, aki kiemelkedően eredményes és áldozatos tehetségsegítő tevékenysége elismerésként vehette át a díjat.

A Kecskeméti EGYMI Autizmus Centrumában évek óta tehetségsegítőként járul hozzá az tehetséggondozáshoz. Az intézmény pedagógiai programjában megfogalmazott célokkal összhangban dolgozta ki a stratégiát, melynek megvalósításához pályázati forrásokat kutat fel és sikeres pályázatokat ír az egyesület nevében. Rendkívüli érzékenységgel, magas szintű szakmai tudással, elkötelezettséggel végzi tehetségsegítő önkéntes munkáját - írta Szabó Kláráról a kitüntetésre őt felterjesztő Homoki Márta, a Kecskeméti EGYMI igazgatója.

Szabó Klára pedig így vallott magáról a keol.hu-nak:

"A Petőfi Népe újságírójaként találkoztam először az autizmussal, több mint harminc éve. Akkor indult Kecskeméten az első autista csoport, négy kisgyermekkel. Én kaptam feladatul, hogy írjak róluk. Első találkozásaim a téma szakértőivel meghatározták egész további életemet. Rövidesen kiderült ugyanis, hogy akkor hároméves kisfiam szintén autista. Örök hálával tartozom Fazekas Istvánnak, a Kecskeméti EGYMI akkori igazgatójának, aki elindított az úton, amit azóta is járok, az autisták képességeinek megfelelő speciális oktatási-nevelési feltételek megteremtéséért, jobbításáért - elhivatott pedagógus- és szülőtársaimmal együtt - folytatott munkámmal.

Ma már, amikor Kecskemét az „Autizmus Mintaváros" kitüntető cím birtokosa és a Kecskeméti EGYMI Autizmus Centrumában másfél száz autistát fejlesztenek az óvodás kortól a szakiskolai képzés végéig, a felnőtt autisták számára pedig a „Csodabogár" nappali intézmény kínál szakszerű ellátást, szinte hihetetlen, hogy húsz-egynéhány évvel ezelőtt még a sajtó nyilvánosságát kellett segítségül hívni, hogy a másodikként indítandó autista gyermekcsoportnak legyen széke, asztala...

Kezdetben laza szülőközösségünkből 1998-ban egyesületet alapítottunk, hogy még hatékonyabban támogathassuk az autisták oktatását, készségfejlesztését. Két évtizednyi közös munkánk eredményének tartom, hogy 2019-ben nekem - mint az Autista Gyermekekért Egyesület elnökének - ítélték oda "Az Év Bács-Kiskun Megyei Önkéntese" díjat, szervezetünk pedig 2020-ban a „Megyei Civil Díj" elismerést érdemelte ki.

Egy tavaly zárult, három éven áthúzódó TOP-os pályázatunk keretében talán minden korábbinál közvetlenebbül járulhattam hozzá az autistákban rejlő adottságok, tehetségek kibontakoztatásához. A támogatásból vásárolt eszközök segítségével megvalósított informatikai klubok és főzőklubok során olyan készségeket sikerült megalapozni, amelyek hozzájárulnak önállóbbá válásukhoz, esetleges későbbi munkavállalásukhoz.

És egyszer majd: a nélkülünk való élet folytatásához…" - (Az MTI fotóján Szabó Klára a díjazottak körében.)