Mellőzött kistelepülések

Balkanyar 2021. szeptember 22. 18:10 2021. szept. 22. 18:10

Néhány napja megírtuk, hogy szerkesztőségünkhöz több környékbeli településről érkezett megkeresés, amelyben ballószögi, helvéciai, városföldi és szentkirályi polgárok, ellenzéki szavazók kérték a segítségünket. Kérdésük az volt, hogy Bács-Kiskun 2. sz. választókerületében, ahová tartoznak, ők miért nem szavazhatnak saját lakóhelyükön egy-egy felállított szavazóponton? Úgy érzik, hogy ezzel ők másodrangú polgárok, immár nem csak a Fidesz, hanem az ellenzék számára is. Tudják, hogy ez költséggel jár, de úgy vélik, a választás időszakának egy napján bizonyára megoldható lett volna, hogy az ő településük ellenzéki választói is gyakorolhassák állampolgári jogukat Kecskemét és Tiszakécske polgáraihoz hasonlóan.

Kértük a Helyi Előválasztási Bizottság tagjait, hogy írásban tájékoztassák szerkesztőségünket (Balkanyar), rajtunk keresztül olvasóinkat és az érintett települések polgárait, hogy ki a felelős a hátrányos megkülönböztetésért. Hiszen a helyi bizottság kétszer is megerősítette a szavazási helyszínek listáját, azokon még szerepelt Ballószög, Helvécia, Városföld és Szentkirály is. - Csak az MSZP és a Jobbik illetékese méltatta válaszra szerkesztőségünket, utalva arra, hogy a kérdésben már az Országos Előválasztási Bizottságnak van döntési hatásköre.

Bács-Kiskun 2. sz. választókerületének egyik előválasztási képviselőjelöltje, Király József (MSZP, Jobbik, LMP, Párbeszéd), sérelmezi leginkább ezt a kirekesztést. Lapunknak elmondta, rendszeresen látogatja az érintett településeket, hogy minél több emberrel találkozva megismerje gondjukat-bajukat, a térség valós igényeit, terveit. És megtudta, hogy a helyi bizottság által leadott listáról ellenfele, a momentumos Bodrozsán Alexandra – és holdudvara – közbenjárására húzták ki az említett négy kistelepülést. Ami nem csoda, hiszen a hölgy az Újpesti Önkormányzat alkalmazottjaként túl sokszor nem találkozhatott a Kecskemét környékén élő emberekkel, problémáikkal, ellentétben Király Józseffel, aki előre tárgyalt mindegyik érintett település polgármesterével is, akik biztosítottak helyszíneket, időpontokat a szavazás normális menetéhez.

Felkereste honlapunk az Országos Előválasztási Irodát is ebben az ügyben. – Legutóbb közöltük a válaszukat, aminek az a lényege, hogy kevés az erőforrásuk, így csak 800 településen lesz mód személyesen szavazni az országban (a 3100-ból) az előválasztások során. S ebbe a településválasztásba az érintettek is beleszólhattak. Hát, úgy néz ki, a kecskeméti momentumosok bele is szóltak rendesen...

Király József közölte: „Nagyon sajnálom a hozzánk tartozó kistelepülések mellőzését, hiszen a jövőben értük is harcolni szereték, parlamenti szinten.” - És mindenkit arra buzdít, hogy ha interneten nem sikerül voksolniuk, péntekig Kecskeméten, a távolsági buszpályaudvar melletti (kerékpárbolt előtti) előválasztási sátorban is le tudják adni szavazataikat, minden nap 14-től 18 óráig. Ez a helyszín ideális lehet a Városföldről, Ballószögről, Helvéciáról és Szentkirályról ingázóknak is.

Azt tudjuk írni befejezésül most is, mint legutóbb: Az igazságot csak a Momentum és a Jóisten tudja, de eddig még egyiktől sem kaptunk választ felháborodásunkat jelző levelünkre… - Addig pedig, maradjon az igazság a szavazók kezében!