Programok Bács-Kiskunban
Három helyszínen: Kecskeméten, Baján és Kiskunfélegyházán több mint húsz programmal várják a látogatókat a Kutatók éjszakáján, szeptember 29-én - közölték a rendezvénysorozat honlapján.
Kecskeméten többek között a Bányai Júlia Gimnázium öt programmal csatlakozik az országos rendezvénysorozathoz. A szervezők úgy állították össze a programokat, hogy azok érdekesek legyenek az alsós diákoktól kezdve egészen a felnőtt korosztályig mindenki számára. A vármegye székhelyén lesznek robotikai előadások, biológiai, élettani bemutatók, de a résztvevők kipróbálhatják magukat kémia laborokban és egyéb logikai játékokban is.
Továbbá Kecskeméten a Piarista Iskola is csatlakozott a programsorozathoz. Ezen alkalom keretében a szervezők szeptember 29-én 16 és 20 óra között várják az érdeklődő gyerekeket, felnőtteket, illetve családokat a tudományt népszerűsítő bemutatókkal, interaktív foglalkozásokkal, laborgyakorlatokkal, workshoppal és előadással.
Baján a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az Eötvös József Főiskola szervezésében tizennégy programot kínálnak a Kutatók éjszakájára. Az érdeklődők különböző víztudományi és hidrológiai bemutatókat, méréseket láthatnak, de ezek mellett kipróbálhatnak egy drónszimulátort, egy vízmérnöki szabadulószobát és egyéb biológiai, klímaváltozás tematikájú előadásokon is részt vehetnek.
Kiskunfélegyházán négy programot szerveznek a Kutatók éjszakájára, amelyen látványos szárazjeges kísérletek, illetve logikai társasjátékok és feladványok várják a látogatókat. Az érdeklődők különböző égitesteket is megtekinthetnek egy távcsöves bemutató és előadás keretében. A programokat a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium szervezi, a távcsöves bemutató szervezője a Szent Benedek PG Két Tanítási Nyelvű Technikum és Kollégium.
Az összes programról további információ a kutatokejszakaja.hu weboldalon található. (MTI)