Szabadszállás kulturális örökségei

Balkanyar 2023. szeptember 19. 08:29 2023. szept. 19. 08:29

Közös sétára hívták a lakosságot a kulturális örökség napja alkalmából Szabadszálláson, melynek keretében az érdeklődők megtekinthették a város nevezetességeit.

Ellátogattak József Attila nagyapja egykori hajlékába, a Dörmögő házba, megtekintették a Lisieuxi Szent Teréz katolikus templomot, ami Fridrich Lajos építészmérnök tervei alapján épült. A város katolikus temploma 1929-ben készült el, melyben egy kápolna, három tantermes iskola és egy kántor-tanítói lakás került kialakításra. A tantermekben 1949-ig folyt a tanítás, ezt követően a templomot átalakították.

Megismerhették a séta résztvevői a református templom történetét is. Elődjét 1628-ban építették, majd mintegy száz évvel később, 1756-ban új templomot emeltek a helyére, torony nélkül. A tornyot 1769-ben húzták fel, de a két építményt csak négy év után, 1772-ban kapcsolták össze. A barokk stílusban épült templom ekkor nyerte el jelenlegi alakját.

Bejárták a séta során a városháza műemléki védelem alatt álló közigazgatási épületét, ami nemcsak építészeti emlék, de jellegénél fogva, közel két évszázad emlékeinek és szellemiségének az őrzője is. A 195 évvel ezelőtt épült városháza az ország első emeletes városházája. Bár gépészetileg korszerűsítették, egyebekben a főépület változatlan maradt.

A baon.hu szerint, a szervezők legnagyobb örömére, nemcsak a helybeliek érdeklődtek a kulturális séta iránt, hanem Kecskemétről és Fülöpszállásról is érkeztek látogatók.